Gazdaság
Kevesebbet költöttek tavaly a németek

A németek a tavalyi válságévben 1250-1750 euróval kevesebbet költöttek az előző évinél. A polgárok elsősorban a szolgáltatások igénybe vételében fogták vissza kiadásaikat a kölni IW gazdaságkutató intézet keddi jelentése szerint.

A felmérésból kiderül: a fogyasztók az idén már kedvezőbben ítélik meg pénzügyi lehetőségeiket mint tavaly, költekezési hajlandóságuk azonban még korántsem zökkent vissza a rendes kerékvágásba. A lakosság 43 százaléka takarítja meg jelenleg elkölthető jövedelmének alapkiadások feletti részét, szemben a korábbi évekre jellemző 30 százalék alatti aránnyal. Nyaralásra a lakosság alig egyharmada tervez költeni, míg rendes esetben közel a fele.

A Conference Board (TBC) és az IW (Institut der deutschen Wirtschaft Köln e.V.) gazdaságkutató intézetek közös felmérésében a fogyasztói bizalmi index emelkedett ugyan az idei első negyedévben, de még ezzel együtt is elmarad a krízis előtti szinttől. A mutató az idei első negyedévben 97,1 ponton állt, bő öt ponttal a krízis előtti szint alatt, de mintegy tíz ponttal a tavaly második negyedévi felett. Az idei első negyedévi bizalmi index így már a tavaly második negyedévi drasztikus visszaesésnek mintegy 70 százalékát hozta be.

Az IW elemzése szerint a jelenlegi konjunkturális válság elsősorban a fogyasztás visszaesésére vezethető vissza, ami jóval nagyobbnak bizonyult a 2008/2009-es globális pénzügyi válság során tapasztaltnál. A koronavírus-válság kitöréséig eltelt tizenöt év alatt a lakossági fogyasztás a 90-es évekre emlékeztető lendülettel nőtt, a foglalkoztatás bővülése a háztartások vagyoni helyzetének javulását vonta maga után.

A járványvédelmi korlátozások miatt viszont 2020-ban a lakossági fogyasztás hetven éve a legnagyobb mértékben, 6,1 százalékkal, 116 milliárd euróval esett vissza, azaz lakosonként 1250 euróval. Az előző tizenöt év átlagához, a 1,5 százalékos lakossági fogyasztás-növekedéshez képest viszont 1750 euróval kevesebbet adtak ki a német polgárok.

A tavalyi több mint százmilliárdos visszaesés oroszlánrészét a szolgáltatásokra kiadott összegek 78 milliárd eurós csökkenése adta, ami a bruttó hazai termék mintegy 2 százaléka.

Az idei első negyedévre áthúzódó korlátozások a valamivel jobb foglalkoztatási kilátásokkal együtt is további 40-60 milliárd euróval vethetik vissza a lakossági fogyasztást Németországban.

A lakosság tavaly leginkább a viszonylag rövid élettartamú tartós fogyasztási cikkek, mint a ruházati cikkek vásárlásától tartózkodott. A válság első hullámában az évtizedes élettartamú tartós fogyasztási cikkek kereslete is visszaesett ugyan, az év második felében azonban az áfa csökkentésének köszönhetően az előző évihez képest 5 százalékkal nőtt.

Az IW és a Conference Board közös tanulmánya megállapítja, hogy a költekezéstől tartózkodó magatartás hosszú életűnek, a koronavírus-válság tartós hatásának bizonyulhat a lakosság körében. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A bortermelői ágazat stratégiai fontosságú a szerbiai gazdaság fejlődése szempontjából, és a 2021-es támogatási intézkedések mellett a borászok hamarosan a Világbank új projektjein keresztül kedvező hitelekhez juthatnak, közölte a mezőgazdasági minisztérium. Így a szőlőtermesztéssel foglalkozóknak és a...
2021. MÁJUS 4.
[ 12:52 ]
Magyarország hat olyan növekedési forrással rendelkezik, amelyekhez társítani lehet a koreai, izraeli, dubaji/emirátusi, szingapúri és a három kínai sikerváros fejlődési motorjait - írta Matolcsy György jegybankelnök a Növekedés.hu portálon Csizmadia Norberttel, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) kuratóriumi...
2021. MÁJUS 3.
[ 15:35 ]
A bejelentések, hogy a vártnál rosszabb lesz a termés, megnövelték a keresletet a szója és a kukorica iránt, amelyek az állati takarmány 60 százalékát teszik ki. A szója ára tízéves maximumon van, 85 dinár, ami a tavalyi ár duplája. Az állattenyésztők ezért keresnek alternatívát a korpában. A korpa ára majdnem...
2021. MÁJUS 3.
[ 9:18 ]
Beolvasás folyamatban