Gazdaság
A második negyedévben a bruttó hazai termék 3,7 százalékos növekedésére számítanak Szerbiában
Betűméret:             

A világ gazdasági helyzete messze van a jótól, de Szerbiában még mindig egészséges növekedés figyelhető meg – értékelte Siniša Mali pénzügyminiszter az RTS-nek.

A második negyedévben a bruttó hazai termék 3,7 százalékos növekedését tervezik, az idei első három hónap 4,3 százalékos növekedése után.

Mali kitért arra, hogy élelmiszerekből nincs hiányunk, illetve nyersolajat és gázolajat is sikerült beszereznünk, de nehéz tárgyalások következnek Oroszországgal ami a gázellátást illeti.

"Meg akarjuk védeni a polgárok életszínvonalát. Könnyű lesz? Nem, de ezért nagyon fontos, hogy minden dinár a megfelelő helyre kerüljön" - mondta Mali, és emlékeztetett arra, hogy az üzemanyag ára a piacon kontrollált, és az áram ára nem változott a lakosok számára.

Hozzátette: Szerbia államadósága jelenleg a bruttó hazai termék (GDP) 51,2 százaléka, valamint a költségvetés hiánya jelenleg nem éri el a tervezett 82 milliárd dinárt, jelenleg 72 milliárd dináros szinten van. Áprilisban 9,6 százalékos volt az infláció.

Drágul a dízel és a benzin is - illusztráció
2025. OKTÓBER 24.
[ 12:33 ]
A szerb kormány a kereskedők folyamatos nyomása miatt a héten ismét módosítja az árrések korlátozásáról szóló rendeletet – erősítette meg a Kereskedelmi Minisztérium. A változtatások célja a beszállítókra nehezedő terhek csökkentése és az árak stabilizálása, az új előírások várhatóan a jövő héten lépnek...
2025. OKTÓBER 23.
[ 14:16 ]
Az Egyesült Államok figyelmeztette Szerbiát a Dina-kártyák használata miatt a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) töltőállomásain – a kérdés most az, hogy emiatt a Nemzeti Bank is amerikai szankciók célpontjává válhat-e. Miután Washington pénzügyi szankciókat vezetett be a NIS ellen, a Visa és Mastercard kártyákkal...
2025. OKTÓBER 23.
[ 9:59 ]
A Köztársasági Statisztikai Intézet legújabb adatai szerint 2024-ben a szerbiai háztartások havi átlagos bevétele 97 705 dinár, a kiadása pedig 98 165 dinár volt, vagyis a háztartások többet költöttek, mint amennyit kerestek. Bár a bérek nominálisan növekednek, a lakosság életszínvonala továbbra is jóval elmarad az...
2025. OKTÓBER 22.
[ 19:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó