Gazdaság
Októberben 11 százaléknyi áramot takarított meg Szerbia
Betűméret:             

Másfélmillió háztartás kap a következő hónapban kedvezményt. Azok jártak jól, akik villannyal fűtöttek

Októberben 11 százaléknyi áramot spórolt meg Szerbia. A 3,37 millió háztartás 45 százaléka csökkentette az áramfogyasztását októberben – nyilatkozta az RTS-nek Aleksandar Bjeličić, a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) áramelosztásáért felelős részlegének igazgatója.

Mint mondta, a polgárok és a gazdaság is komolyan vette az energiaválságot, így 2022 októberében a teljes fogyasztás 11 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.

Január elsejétől a villanyáram akár 10 százalékkal, a gáz pedig 11 százalékkal drágul. A drágulás azonban nemcsak a háztartásokat, hanem az ipart is érinti – erősítette meg Dubravka Đedović bányászati és energetikai miniszter az RTS-nek.

Azok a háztartások, amelyek októbertől jövő év márciusáig takarékoskodnak az árammal, 15-30 százalékkal csökkenthetik számlájukat. A megtakarításokat a tavalyi év azonos hónapjára vonatkoztatva számolják, és a megérkezett októberi számlában már feltüntették a 6-os tétel alatt. Itt látható a megtakarítás, illetve a kedvezmény mértéke.

Bjeličić elmondása szerint a kedvezményt 1,5 millió háztartás érte el.

"A legtöbb, körülbelül 700 ezer háztartás 30 százalékos kedvezményt kapott. 15 százalékos kedvezményben 554 ezer háztartás (16 százalék), míg 20 százalékos kedvezményben 264 ezer háztartás (8 százalék) részesült - mondta Bjeličić.

Pédaként azt hozta fel, hogy az átlagban havi 350 kilowattórát fogyasztó háztartások számlája 15 százalékos kedvezménnyel 450 dinárral, 30 százalékos kedvezménnyel pedig több mint 800 dinárral csökkenthető.

Hozzátette, az egyébként árammal fűtők kapták ezúttal a legtöbb kedvezményt, de ez bizonyára azért van, mert októberben melegebb volt és nemigen kellett fűteni.

A legnagyobb megtakarítást Belgrádban, Mitrovicán, Szabadkán és Nagybecskereken érték el.

A hátrányos anyagi helyzetben élő, ún. szociálisan kiszolgáltatott polgárok 120-150 kilowattóra kedvezményre jogosultak. Az érintetteknek januárban új kérelmet kell átadniuk. Szociális támogatásra jelenleg 61.441 háztartás jogosult. A polgárok 98 százaléka rendszeresen fizeti a számláit, a háztartások 62 százaléka minden hónap 28-áig törleszt, aminek köszönhetően havi 5 százalékos kedvezményre jogosultak. (RTS)

Drágul a dízel és a benzin is - illusztráció
2025. OKTÓBER 24.
[ 12:33 ]
Az Európai Unió döntése értelmében 2028. január 1-jétől teljesen megszűnik az orosz földgáz importja. Bár Moszkva szerint Szerbia – EU-tagsága hiányában – továbbra is vásárolhatna orosz gázt, a bolgár kormány jelezte: elképzelhető, hogy már a következő években leállítja a tranzitot, amelyen keresztül a gáz a...
2025. OKTÓBER 23.
[ 15:14 ]
A szerb kormány a kereskedők folyamatos nyomása miatt a héten ismét módosítja az árrések korlátozásáról szóló rendeletet – erősítette meg a Kereskedelmi Minisztérium. A változtatások célja a beszállítókra nehezedő terhek csökkentése és az árak stabilizálása, az új előírások várhatóan a jövő héten lépnek...
2025. OKTÓBER 23.
[ 14:16 ]
Az Egyesült Államok figyelmeztette Szerbiát a Dina-kártyák használata miatt a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) töltőállomásain – a kérdés most az, hogy emiatt a Nemzeti Bank is amerikai szankciók célpontjává válhat-e. Miután Washington pénzügyi szankciókat vezetett be a NIS ellen, a Visa és Mastercard kártyákkal...
2025. OKTÓBER 23.
[ 9:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó