Gazdaság
Kína azt ígéri, hogy "a végsőkig harcol" érdekeiért az Egyesült Államokkal szemben
Betűméret:             

Kína "a végsőkig harcol" érdekeiért az Egyesült Államokkal szemben, és újabb ellenintézkedéseket hoz, ha Donald Trump amerikai elnök beváltja fenyegetését a további 50 százalékos vámemeléssel - közölte kedden a pekingi kereskedelmi minisztérium.

"Az amerikai fél hibát hibára halmoz a Kínával szembeni vámok növelésére vonatkozó fenyegetésével, és ismét leleplezi önző, zsarnoki természetét" - áll a minisztériumi közleményben, amelyet az MTI idéz.

"Ha az Egyesült Államok ragaszkodik eredeti elhatározásához, akkor Kína is a végsőkig harcol és határozott ellenintézkedéseket hoz, hogy megvédje érdekeit" - tették hozzá.

Trump hétfőn közölte, hogy ha Peking valóban bevezeti a 34 százalékos viszontvámot az amerikai vámokra válaszul, akkor leállít minden tárgyalást Pekinggel, és további 50 százalékos importvámot vet ki a kínai árukra. Ezzel a korábban kivetett 20, 34, majd 54 százalékos vámok után a teljes vámösszeg 104 százalékra is emelkedhet, ami elemzők szerint óriási nyomás alá helyezné a kínai vezetést.

"Nem a nyomásgyakorlás és a fenyegetés a Kínával való megegyezés módja. Kína határozottan meg fogja védeni jogait és érdekeit" - mondta a kínai külügyi tárca szóvivője hétfőn.

Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Škoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó cseh autógyár hétfőn. A Mladá Boleslavban működő legnagyobb cseh autógyár éves termelése legutóbb 2019-ben haladta meg az egymilliót. A gyár két...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:22 ]
Szerbia bruttó hazai termékének (GDP) reálnövekedése 2025 negyedik negyedévében 2,2 százalékot tett ki az előző év azonos időszakához képest – közölte hétfőn a Köztársasági Statisztikai Intézet. A hivatal adatai szerint a harmadik negyedévben a GDP növekedése két százalék volt, míg az első és a második...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 16:28 ]
Mától dárgult a kenyér Szerbiában. Az viszonyítási alapnak számító Sava kenyér hétfőtől 65 dinárért árusítható, míg a maximális termelői ár 55,74 dinár – közölte a szerb kormány. A T–500-as lisztből készült kenyér kötelező előállítására és forgalmazására vonatkozó rendelet rögzíti, hogy a Sava...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó