Gazdaság
Tömeges méhpusztulás Szerbiában
Betűméret:             

Szerbiában jelenleg súlyos méhpusztulási hullám zajlik – egyes térségekben a méhcsaládok akár 90 százaléka is elpusztult, országos szinten pedig már több mint a felük tűnt el.

A szakértők szerint az egyik legvalószínűbb ok a tavalyi aszály és az ezzel járó pollenhiány. Mivel a méhek nem kaptak elég táplálékot a télre való felkészülés idején, legyengült az immunrendszerük, és könnyebben estek áldozatul különféle vírusos fertőzéseknek.

A folyóvölgyekben, ahol több volt a nedvesség, a helyzet valamivel jobb, ott a virágok legalább némi pollent termeltek. Más régiókban viszont katasztrofális a helyzet – például egy méhész 365 kaptárából alig maradt néhány működő. A méhészek most országos szinten gyűjtik az adatokat, és próbálnak magyarázatot találni a jelenségre, miközben a méhállomány helyreállítása is komoly kihívás elé állítja őket.

Tavaly a török állampolgárok alkották a legnagyobb külföldi turistacsoportot Szerbiában – derül ki a Köztársasági Statisztikai Intézet legfrissebb adataiból. A hivatal kimutatása szerint 2024-ben összesen 2,34 millió külföldi érkezett az országba, közülük 244.651-en Törökországból, ami a teljes forgalom valamivel...
2026. JANUÁR 31.
[ 17:28 ]
Jelentős kihívásokkal küzd a szerbiai mezőgazdaság, ezen belül is a sertéstenyésztés számít jelenleg a legérzékenyebb ágazatnak – jelentette ki Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy már most is érzékelhetők pozitív elmozdulások, és a kormány új jogszabályi intézkedésekkel kívánja...
2026. JANUÁR 31.
[ 10:35 ]
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter ma, a Szendrőn (Smederevo) felépített hat új üzemanyag-tároló tartály megtekintése során elmondta, hogy négy raktárban megkezdődött az első mennyiségű eurodízel betöltése, amelyek április közepéig mintegy 64 ezer tonnát fogadnak majd be. Hangsúlyozta:...
2026. JANUÁR 30.
[ 15:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó