Gazdaság
A tavaszi fagyok miatt kevesebb gyümölcs teremhet Szerbiában
Betűméret:             

Szerbiában az idén a kajszi-, az őszibarack-, a cseresznye- és a szilvatermés, valamint a korai meggyfajták hozama a tavaszi fagyok és az április végéhez képest rendkívül alacsony hőmérséklet miatt 30-tól akár 90 százalékos mértékben is csökkenhet, egyes helyeken pedig akár teljesen, azaz 100 százalékban is megsemmisülhet – nyilatkozta Goran Đaković agroanalitikus.

A Tanjug hírügynökségnek elmondta, hogy az alacsonyabb hozam miatt várhatóan a gyümölcs ára is valamelyest magasabb lesz, és bizonyos mennyiséget importálni is kell majd.

Megjegyezte, az alma és a többi olyan gyümölcsfa, amely az áprilisi fagyok idején nem virágzott, várhatóan jó fog teremni, és a termés jó minőségű lesz.

Arra a kérdésére, hogy milyen terméshozamokra lehet számítani a szántóföldi növénytermesztésben Szerbiában, Đaković úgy nyilatkozott, hogy azok várhatóan átlagosak lesznek, hozzátéve, hogy ez nagyjából öt tonna búzát jelent hektáronként. A kukorica esetében azonban még nem lehet becslést adni, mivel annak a vetési időszaka csak most van folyamatban.

Az új mezőgazdasági miniszter, Dragan Glamočić kinevezéséről szólva elmondta, jó választás, hiszen szakemberről van szó. Véleménye szerint az új tárcavezető prioritása az elkövetkező időszakban a mezőgazdasági támogatások kifizetésével kapcsolatos problémák megoldása kell, hogy legyen. Ugyanakkor el kell indítani a mezőgazdasági termelőknek szánt hiteleket is, vagyis az államilag támogatott hiteleket, amelyek bevezetése már jelentős késésben van.

Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Škoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó cseh autógyár hétfőn. A Mladá Boleslavban működő legnagyobb cseh autógyár éves termelése legutóbb 2019-ben haladta meg az egymilliót. A gyár két...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:22 ]
Szerbia bruttó hazai termékének (GDP) reálnövekedése 2025 negyedik negyedévében 2,2 százalékot tett ki az előző év azonos időszakához képest – közölte hétfőn a Köztársasági Statisztikai Intézet. A hivatal adatai szerint a harmadik negyedévben a GDP növekedése két százalék volt, míg az első és a második...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 16:28 ]
Mától dárgult a kenyér Szerbiában. Az viszonyítási alapnak számító Sava kenyér hétfőtől 65 dinárért árusítható, míg a maximális termelői ár 55,74 dinár – közölte a szerb kormány. A T–500-as lisztből készült kenyér kötelező előállítására és forgalmazására vonatkozó rendelet rögzíti, hogy a Sava...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó