Kárpát-medence
Március 15.: Ismét diákutaztatási programot hirdet a Rákóczi Szövetség
Betűméret:             

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából idén is utazási lehetőséget hirdet a Kárpát-medence magyar középiskolásainak a Rákóczi Szövetség - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint az 1994-ben indult program célja, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt megemlékezzenek az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, és ahhoz kapcsolódóan minél több személyes kapcsolat szövődjön a magyar diákok, tanárok és iskolák között.

A pályázatra bármely magyar Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet február 20-ig.

A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében "legalább egy határt átlépjen" és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan - írták. Arra is kitértek, hogy az utazási pályázaton 300 ezer forint nyerhető el, az utazók számától és a megtett távolságtól függően.

A Rákóczi Szövetség felidézte, tavaly mintegy 750 Kárpát-medencei középiskolai csoport több mint 22 ezer diákja utazhatott a nemzeti ünnepekhez és emléknapokhoz kapcsolódó program segítségével.

További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található. (MTI)

Tartozunk annyival az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének, hogy nem engedjük meg, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amelyhez semmi köze nincsen - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nova Goricában. A tárcavezető az első...
2025. NOVEMBER 11.
[ 13:50 ]
Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal. A veszélyhelyzet meghosszabbítására azért volt szükség, mivel a korábbi határidő lejárt. Az újabb döntéssel...
2025. NOVEMBER 10.
[ 11:06 ]
Hazaengedték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemről sorozás okán elvitt magyar diákokat Ukrajnában, az újabb eset viszont ismét ráirányítja a figyelmet a béke fontosságára - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető...
2025. NOVEMBER 6.
[ 0:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó