Kárpát-medence
Kilencszáz középiskolás érkezik vasárnaptól a sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborba
Betűméret:             

Vasárnaptól ismét kilencszáz magyar középiskolás vesz részt a III. Összmagyar Középiskolás Táborban, Sátoraljaújhelyen, ahol párhuzamosan lengyel-magyar diák- és médiatábort is rendeznek – közölte a Rákóczi Szövetség az MTI-vel.

A résztvevők Magyarországról, a Felvidékről, Partiumból, Erdélyből és Csángóföldről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról, valamint a magyar diaszpóra közösségeiből, így az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, Németországból, Svédországból, az Egyesült Királyságból, Hollandiából, Ciprusról és Kolumbiából is érkeznek a Rákóczi Táborba.

A közlemény szerint az Összmagyar Középiskolás Táborral egy időben rendezik meg a Felczak Alapítvány és a Rákóczi Szövetség együttműködésében megvalósuló lengyel-magyar diáktábort, amelyen száz lengyel fiatal vesz részt, emellett médiatábor is színesíti a programokat.

A szervezők kiemelték, hogy a tábor egy hétre a Kárpát-medence és a diaszpóra magyar középiskolásainak találkozóhelyévé válik. A program célja, hogy erősítse a nemzeti összetartozás élményét, valamint lehetőséget teremtsen új barátságok és hosszú távú kapcsolatok kialakítására. (MTI)

A magyar kormány feladata az, hogy párbeszédet folytasson és segítse azokat a helyi kezdeményezéseket és intézményeket, amelyek a közösség megmaradását és boldogulását szolgálják – jelentette ki Kollai István magyarságpolitikáért felelős helyettes államtitkár a kárpátaljai magyar iskolák tanévnyitó...
2026. SZEPTEMBER 5.
[ 18:13 ]
Pénteken megkezdődött Székelyudvarhelyen az Erdélyi Táncháztalálkozó, az erdélyi magyar kulturális élet egyik kiemelkedő hagyományőrző eseménye. A szeptember 4-én és 5-én zajló rendezvény társszervezője az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. Az idei találkozón száz szerződtetett zenész vesz részt, mellettük...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 17:28 ]
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kormánykoalícióból tavasszal kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) nyomásának engedve szavazta meg azt a határozatot, amely a bukaresti parlament eddig kormánypárti törvényhozók által betöltött két házbizottsági tisztségét szélsőjobboldali pártoknak juttatta - közölte...
2026. SZEPTEMBER 2.
[ 19:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó