Közlemények
Pályázat a 2020–2021. évi demonstrátori ösztöndíjra

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke meghirdeti a következő

PÁLYÁZATI FELHÍVÁST

A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2020–2021. ÉVI DEMONSTRÁTORI

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATÁRA:

I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI

A Magyar Nemzeti Tanács demonstrátori ösztöndíjrendszeréről szóló határozata alapján az a személy pályázhat a Magyar Nemzeti Tanács 2020–2021. évi demonstrátori pályázati felhívására, aki az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesz:

• a Szerb Köztársaságban akkreditált szakfőiskolai, illetve akadémiai alapképzés hallgatója;

• a pályázati felhívás idejére eső akadémiai évben a pályázat benyújtásakor legalább 37 kreditpontot ért el;

• magyar nyelven végezte általános és/vagy középiskolai tanulmányait;

• nyilatkozik arról, hogy diplomaszerzése után legalább 3 (három) évig Szerbiában fog dolgozni, lehetőség szerint a tanulmányai során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben;

• aki az adott intézmény egyik szakoktatójának ajánlásával rendelkezik;

• aki kimagasló teljesítményt ért el tanulmányi, kutatói, közösségépítő vagy demonstrátori tevékenységében;

• aki szándéknyilatkozatban vállalja, hogy e határozat rendelkezéseivel összhangban segíti az elsőéves hallgatók tanulmányait, illetve beilleszkedését.

A pályázatok beadási ideje: 2020. július 15. – szeptember 15-e 14 óra.

II. A KIOSZTÁSRA KERÜLŐ ÖSZTÖNDÍJAK SZÁMA ÉS NAGYSÁGA

E pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő ösztöndíjak száma: 65.

Az ösztöndíjak havi összegének pontosítására a Tanáccsal megkötendő szerződésben kerül sor a Tanács demonstrátori ösztöndíjrendszeréről szóló határozatának rendelkezései szerint. A hallgató a szerződés aláírásával szerez jogot az ösztöndíj folyósítására.

III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA

A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a három nyilatkozatot pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani zárt borítékban.

A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni. A pályázati űrlap regisztráció útján érhető el. Regisztrálni a breki.mnt.org.rs oldalon lehet.

A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2020. július 15-étől tölthető le a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapjáról.

A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.

A pályázatok átadásának végső határideje: 2020. szeptember 15-e, 14 óra.

A pályázatok zárt borítékban, személyesen adhatók le a CMH információs irodáiban.

IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

A határidőn belül beadott pályázatok a Magyar Nemzeti Tanács demonstrátori ösztöndíjrendszeréről szóló határozat alapján kerülnek elbírálásra és rangsorolásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos honlapjáról. (www.mnt.org.rs).

A pályázatok elbírálásával kapcsolatos eljárást a Tanács Hivatala folytatja le.

A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt.

A jogosultsági rangsorról a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Tanács hivatalos honlapján is kihirdetésre kerül.

A késve érkezett, hiányos vagy szabálytalanul kitöltött, nem a pályázó személy által aláírt, valamint a pályázat tárgyától eltérő kérelmeket a Tanács Hivatala érdemi elbírálás nélkül elutasítja.

A Tanács Hivatala, illetve az elbírálási eljárással megbízott szakmai szervezet a jelentkezőktől szükség szerint kiegészítő dokumentumokat és információt, illetve hiánypótlást kérhet a pályázati határidőn belül.

A jelentkezési űrlapot és a mellékelt dokumentumokat a Tanács nem küldi vissza.

A pályázati kiírás teljes szövege elérhető és letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapján.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Keresztény Értelmiségi Kör (továbbiakban: KÉK) 18 évet felölelő tevékenykedése kapcsán papírképes és digitális amatőr fotópályázatot hirdet A Keresztény Értelmiségi Kör története képekben címmel. Pályázni az alábbi kategóriákban lehet: A KÉK rendezvényei A KÉK zarándokútjai A meghirdetett...
2020. JÚLIUS 28.
[ 13:21 ]
Magyarok, akik megváltoztatták a világot – TOP10 nyári kamasztábor elnevezésű első online táborunk egy tematikus, ismeretterjesztő előadássorozat keretében vasárnap véget ért. A tábor alapkoncepciója, hogy híres magyarokról és találmányaikról szóló – feladványokkal egybekötött – videóbejegyzések...
2020. JÚLIUS 27.
[ 14:06 ]
A Népi Építészeti Programot a magyar kormány hozta létre: a 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában, évi 1,5 milliárd forintos keretből zajló program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi...
2020. JÚLIUS 27.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban