Világ
Brit tartályhajót találtak el egy ballisztikus rakétával
Betűméret:             

Kisebb károk keletkeztek abban a brit tankerben, amelyet a húszi lázadókat tömörítő al-Allah iszlamista mozgalom támadott meg a Vörös-tengeren, írja az MTI.

Az Egyesült Államok közel-keleti műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szombaton hajnalban arról számolt be, hogy az Irán által támogatott húszi terroristák három ballisztikus rakétát lőttek ki az ellenőrzésük alatt álló jemeni területekről a Vörös-tengeren közlekedő két hajó felé. A panamai zászló alatt futó brit Andromeda Star olajszállítóban kisebb károk keletkeztek, de folytatja útját. A másik megtámadott hajó az Antigua és Barbuda lobogója alatt közlekedő MV Maisha volt, amelyet nem találtak el.

A húszik tavaly november óta mintegy ötven hajót támadtak meg, egyet eltérítettek, egyet pedig elsüllyesztettek. A támadások azonban egyre ritkábbak az Egyesült Államok válaszcsapásai, valamint a térségben közlekedő kereskedőhajók számának a csökkenése miatt, miután sok vállalat inkább körbehajózza Afrikát, annak ellenére, hogy ez sokkal költségesebb és időigényesebb is.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását. A helyzet Rafah városában kritikus, mivel a légicsapások Gáza egész déli részén folytatódnak – mondta a főtitkár pénteken a kenyai fővárosban, Nairobiban...
2024. MÁJUS 11.
[ 10:42 ]
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint sürgősen szükséges katonai képességekről van szó, amelyek az amerikai hadsereg készleteiből jutnak el...
2024. MÁJUS 11.
[ 8:06 ]
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen. A nagy többséggel elfogadott dokumentum a palesztinok számára új jogokról és...
2024. MÁJUS 10.
[ 20:12 ]
Beolvasás folyamatban