Világ
Fegyveres merénylő lövöldözött Izraelben, halálos áldozat is van
Betűméret:             

Egy 25 éves nőt agyonlőtt és nyolc embert megsebesített az izraeli Beér-Seván, a központi buszpályaudvaron egy beduin merénylő vasárnap kora délután – jelentette a mentőszolgálat Izraelben vasárnap.

A buszpályaudvar több részén lövöldözött a fegyveres terrorista, egy gyorsétteremnél, egy kávéház mellett és az épület előtt. A mentők jelentése szerint két embert súlyos, négyet közepes, többeket pedig könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.

A merénylőt a helyszínen agyonlőtték. Arije Doron, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy még mindig folyik a terep felmérése és az esetleges bűntársak keresése.

A merényletet a katonai rádió jelentése szerint egy 29 éves, büntetett előéletű beduin férfi követte el, a Negev sivatag egyik beduin településének izraeli állampolgár lakója. (MTI)

Bizonyossá vált, hogy Andy Burnham volt manchesteri polgármester lesz a kormányzó brit Munkáspárt új vezetője és így a következő brit miniszterelnök, mivel annyi támogató sorakozott fel mögötte a Labour-frakció tagjai közül, hogy más már nem tudja összegyűjteni az induláshoz minimálisan előírt számú...
2026. JÚLIUS 14.
[ 10:50 ]
Az amerikai haderő ismételt támadást indított iráni célpontok ellen - közölte a hadsereg Középső Parancsnoksága (CENTCOM) hétfőn. Az amerikai hadsereg Közel-Keletért felelős irányítási törzse washingtoni idő szerint kora este jelentette be, hogy nem sokkal korábban az elnök utasítására megindult a katonai művelet,...
2026. JÚLIUS 14.
[ 7:30 ]
Az izraeli titkosszolgálat többek között magyarországi találkozók révén akarta beszervezni Mahmúd Ahmadinezsád korábbi iráni elnököt az Iszlám Köztársaság jelenlegi vezetésével szemben – írta a The New York Times napilap hétfőn amerikai tisztségviselőkre hivatkozva. A lap szerint Izrael több éves előkészítő...
2026. JÚLIUS 13.
[ 22:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó