Világ
Izraeli kormányfő: Ha szombatig nem adják át a túszokat, újrakezdődik a háború
Betűméret:             

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy ha a Hamász palesztin terrorszervezet szombatig nem adja át Izraelnek a túszait, akkor Izrael újraindítja a háborút a Gázai övezetben.

Előzőleg, hétfőn a Hamász közölte, hogy felfüggeszti az izraeli túszok átadását, mert szerinte Izrael megszegte a túszügyi megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Válaszul Donald Trump amerikai elnök felszólított "az összes túsz szabadon bocsátására", írja az MTI.

Izraelben kedden négy órán át tartó kormányülésen tárgyaltak a túszalku második szakaszáról, és ezután a miniszterelnök nyilatkozatot adott ki, amelyben azzal fenyegette meg a Hamászt, hogy "ha nem adja vissza túszainkat szombat délig, akkor véget ér a tűzszünet, és az izraeli hadsereg (IDF) újraindítja heves támadásait a végső győzelemig."

A kormányfő azt is kijelentette, hogy "a Hamász bejelentése miatt, miszerint felrúgja a megállapodást, és nem engedi szabadon az izraeli túszokat, hétfő este parancsot adtam az IDF-nek, hogy vonja össze erőit a Gázai övezeten belül és annak környékén".

Nemsokkal Netanjahu bejelentése után az IDF rendezte sorait az övezet térségében, és tartalékosokat is mozgósított.

"Az erők megerősítése és a tartalékok mozgósítása a különféle forgatókönyvekre való felkészülés érdekében történik" - jelentették.

"Amint azt a múlt szombaton mindannyian láthattuk a szabadon engedettek állapotán, a még fogságban lévőknek azonnal ki kell szabadulniuk. Az elmúlt napok megdöbbentő eseményei azt mutatják, hogy azonnal le kell zárni a tárgyalásokat, és minél hamarabb ki kell hozni az utolsó túszokat is" - közölték kedd este a túszok családtagjai mozgalmának központjában.

Washingtonban is döbbenetet okoztak a szombaton kiszabadult három túszról, Ohad Ben Amiról, Eli Sarabiról és Or Levyről készült felvételek, amelyeken látszott, hogy rendkívül soványak és gyengék.

Trump amerikai elnök hétfőn azzal fenyegette meg a Hamászt, hogy a túszok át nem adása esetén "megnyílnak a pokol kapui".

Bár az elmúlt 24 órában okoztak újabb károkat az orosz támadások ukrán energetikai létesítményekben a front menti és a határ menti térségekben, rakétákkal és drónokkal Oroszország nem mért célzott csapást az energetikai infrastruktúrára - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon. "Az...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 17:17 ]
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte vesztegetés elfogadása miatt Tang Ji-csün korábbi igazságügyi minisztert a Fucsien tartományi Hsziamen középfokú népbírósága - közölte hétfőn a kínai állami média. A kínai állami médiában felidézett vád szerint Tang 2006 és 2022 között magas tisztségeit felhasználva...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:18 ]
Donald Trump nem érdemli meg a Nobel-békedíjat - jelentette ki hétfőn Wlodzimierz Czarzasty, a lengyel parlament alsóházának (szejm) elnöke, hozzátéve, hogy nem fogja támogatni az amerikai elnök jelöléséről szóló, mások mellett neki címzett amerikai-izraeli kezdeményezést. Czarzasty, aki az egyik kisebb lengyel...
2026. FEBRUÁR 2.
[ 13:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó