Világ
Vang Ven-tao: A kínai-amerikai kereskedelmi kapcsolatok erőszakos szétválasztása kudarcra van ítélve
Betűméret:             

A kapcsolatok erőszakos szétválasztása, valamint az ellátási láncok megszakítása lehetetlen és kudarcra van ítélve, a két fél közötti egyes kereskedelmi tevékenységek legalábbis rövid távon nehezen pótolhatók – jelentette ki az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt elemezve Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter Pekingben.

Kína kereskedelmét jelentős rugalmasság és lendület jellemzi, és az ország a következő ötéves tervében mind az importot, mind az exportot bővíteni fogja – tette hozzá.

A kereskedelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy Kína exportot támogató politikája a jelenlegi komplex külső környezetben „ellentétben áll az általános tendenciával”.

A kínai és amerikai fél az évek során sok vihart átvészelt, de ennek ellenére is fontos gazdasági és kereskedelmi partnerek maradnak egymás számára. A két ország egyenlő párbeszéd és konzultációk révén képes lenne kezelni a feszültségeket – hangsúlyozta a miniszter.

Donald Trump amerikai elnök korábban az év elején 100 százalék fölé emelte a kínai import termékekre kivetett vámokat, majd azonban májusban, a Pekinggel kötött kereskedelmi egyezségek keretében a magas vámok nagy részét visszavonta.

Az Egyesült Államok által Kínára kivetett jelenlegi általános vámtételek szintje még mindig magas, 53,6 százalék – közölte Vang.

A kereskedelmi háborúban nincsenek győztesek, Kína nem akar kereskedelmi háborút, de nem is fél tőle – szögezte le. (MTI)

5,6-es erősségű földrengés sújtotta Törökország keleti részét. A földmozgás reggel 9 órakor Malatya tartomány Battalgazi kerületét érte. Károkról egyelőre nem érkezett jelentés, de a tévéfelvételeken az látható, hogy iskolákat evakuáltak és a lakók kirohantak a házakból. Kelet-Törökországot szerdán 5,6-os...
2026. MÁJUS 20.
[ 12:40 ]
Újabb ukrán dróntámadásokról számoltak be orosz Telegram-csatornák: a jelentések szerint ezúttal egy Nyizsnyij Novgorod-i olajfinomító és egy sztavropoli vegyi üzem lehetett a célpont, írja a hirado.hu. A Kyiv Independent beszámolója szerint drónok közelítették meg a Lukoil nyizsnyij novgorodi finomítóját Kszztovo...
2026. MÁJUS 20.
[ 10:25 ]
Ünnepélyes fogadtatás mellett kezdte meg kínai látogatását Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingben. Hszi Csin-ping kínai államfő szerint Kína és Oroszország kapcsolatai új, gyorsabb fejlődési szakaszba léptek, és a két országnak továbbra is támogatnia kell egymást. Putyin hangsúlyozta: Oroszország megbízható...
2026. MÁJUS 20.
[ 9:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó