Világ
Szíria elfogatóparancsot adott ki Bassár el-Aszad volt elnök ellen
Betűméret:             

A szíriai hatóságok elfogatóparancsot adtak ki Bassár al-Aszad volt elnök ellen több mint kilenc hónnappal a megbuktatása és elűzése után – közölte egy helyi bíró szombaton.

El-Aszad – aki több mint két évtizeden át irányította Szíriát – tavaly decemberben elmenekült Oroszországba, miután egy iszlamista vezetésű lázadószövetség gyorsan előre tudott törni a főváros, Damaszkusz felé, és később el is foglalta azt.

Aszad ellen az elfogatóparancsot megfontoltan, előre kitervelt gyilkosságok és halált okozó kínzás vádjával adták ki

– jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség egy damaszkuszi vizsgálóbíróra hivatkozva.

Ezek a vádak az Aszad mögött álló fegyveres erők által 2011-ben a dél-szíriai Daraa városban elkövetett megtorláshoz kapcsolódnak.

2011-ben kezdődött a politikai változásokat követelő, Aszad-ellenes felkelés az országban, amely bölcsőjének Daraát tekintik. A felkelők és a kormányerők közti konfliktus százezrek halálához vezetett.

Jogvédők szerint az El-Aszad mögötti erők több százezer embert vetettek börtönbe, sokakat megkínoztak, számtalan ember tűnt el nyomtalanul.

„A bírósági döntés megnyitja az utat az Interpolon keresztüli körözéshez” – mondta a bíró. Hozzátette, hogy az elfogatóparancsot az áldozatok családtagjai által benyújtott kereset alapján adták ki, írja az MTI.

Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek kérésére elhalasztja a - szavai szerint - keddre tervezett újabb katonai támadást Irán ellen. Az elnök Truth Social közösségi oldalán washingtoni idő szerint hétfőn délután megjelent bejegyzésében az Iránnal zajló "komoly...
2026. MÁJUS 18.
[ 23:08 ]
Októberben Észak-Macedóniában rendezik meg a Brdo-Brioni-folyamat következő csúcstalálkozóját, amelyet eredetileg májusban, a horvátországi Brijuni-szigeteken tartottak volna meg - jelentette be hétfőn Ljubljanában a szlovén államfő. Nataša Pirc Musar azután beszélt erről, hogy a szlovén fővárosban fogadta Gordana...
2026. MÁJUS 18.
[ 16:30 ]
Befizették Andrij Jermaknak, az ukrán elnöki iroda volt vezetőjének szabadon bocsátásáért kiszabott 140 millió hrivnya óvadékot, a pénzmosással gyanúsított extisztségviselő ezt követően hétfőn elhagyhatta az előzetes fogdát - mondta el az Ukrinform hírügynökségnek Katerina Sipilova, a Legfelsőbb Korrupcióellenes...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó