Világ
A koszovói alkotmánybíróság a parlament megalakítását követeli
Betűméret:             

Tizenkét napos határidőt szabott meg Koszovóban az alkotmánybíróság a parlament megalakítására kedden, miután már öt és fél hónap eltelt az alakuló ülés kezdete óta, és a képviselőtestület még mindig nem tudta megkezdeni a munkáját, mert továbbra sem választották meg a képviselőház alelnökeit.

Az alkotmánybíróság úgy véli, hogy az április 15-én megkezdett alakuló ülés még nem zárult le, mert a képviselőház elnökét ugyan megválasztották, az öt alelnököt azonban nem.

Az alelnökök egyikét a szerb nemzeti kisebbség soraiból kell megválasztani, erre azonban eddig nem került sor - olvasható az alkotmánybíróság internetes oldalán nyilvánosságra hozott döntésben.

A testület egyben arra utasította a képviselőket, hogy munkájukat a koszovói alkotmánnyal összhangban végezzék, vagyis válasszák meg a szerb kisebbségi alelnököt is.

A koszovói parlament augusztus 26-án választotta meg a házelnököt. Dimal Bashal, a baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) mozgalom jelöltjeként lett a pristinai parlament házelnöke. A házelnököt 57 próbálkozás után sikerült megválasztani, több mint hat hónappal az általános választások után.

A február 9-i parlamenti választást a kormányzó, baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) mozgalom nyerte meg a voksok 42,3 százalékának megszerzésével. Ez 48 képviselői helyre volt elegendő a 120 tagú törvényhozásban, vagyis Albin Kurti miniszterelnök pártjának koalíciós partnert kellett találnia a kormányzáshoz.

A választás második helyezettje a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) lett a szavazatok 20,95 százalékával, a harmadik pedig a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) 18,27 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,6 százalékot szereztek. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba.

A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben, 10 a szerbnek, 10 pedig a többi nemzeti közösségnek, emlékeztet az MTI.

A szerbeknek fenntartott helyek közül kilencet a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerzett meg, egy az ellenzéki Szabadságért, Igazságért és Fennmaradásért nevű pártnak jutott.

A parlament alakuló ülését április 15-re hívták össze, ám akkor nem sikerült megalakulnia az új összetételű törvényhozásnak, mert az illetékes bizottság nem tudta hitelesíteni a megválasztott képviselők megbízatását, a miniszterelnök és a kormány tagjai ugyanis még nem mondtak le, így nem válhattak képviselővé.

Néhány nappal később ugyan a képviselők letehették esküjüket, a házelnök személyéről azonban akkor nem sikerült megegyezni.

Oroszország mindig támogatja és üdvözli Donald Trump amerikai elnök minden erőfeszítését, amely a közel-keleti helyzet rendezésére irányul - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak. "Azt kívánjuk, hogy ez a terv megvalósuljon, hogy ez elősegítse a közel-keleti események békés...
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 15:21 ]
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet tett közzé az X-en azután, hogy hétfő este Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, és közös sajtótájékoztatójukon közölte: elfogadja Donald Trump közel-keleti béketervét, amely egyebek között arról szól, hogy az izraeli hadseregnek számos feltétel...
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 13:34 ]
A riasztás után nem sokkal kiderült, a bejelentés hamis volt. Az ellenőrzések után kiderült, hogy a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik laktaši családi birtokán elhelyezett robbanószerkezetre vonatkozó bejelentés hamis volt. Ezt a Szerb Köztársaság Belügyminisztériuma erősítette meg az RTRS-nek. A...
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 13:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó