A szerbiai benzinkutak tulajdonosai közölték, hogy amennyiben az amerikai pénzügyminisztérium megkezdi a szankciók alkalmazását a NIS ellen, az eddigieknél is nagyobb mértékben fokozzák majd az üzemanyag-beszerzést a kőolajimportőröktől. Hozzátették: az év végéig nem számítanak ellátási problémákra, de hosszabb távon a helyzet „feszültté válhat”.
A Knez Petrol lánc tulajdonosa, Srđan Knežević a Betának elmondta, hogy eddig üzemanyag-szükségleteinek 50 százalékát a NIS-től szerezte be, ám tíznél is több importőr-partnere van, akiktől szankciók esetén növelni tudja a vásárlást. „Szerbiában 120 benzinkutat működtetünk Vranjétól egészen Szabadkáig, és a NIS után mi vagyunk a legnagyobb kiskereskedelmi lánc, míg a NIS-nek mintegy 330 töltőállomása van. Üzemanyag-beszerzésünket a partnereinktől a jelenlegi szint felett is növelni fogjuk” – mondta Knežević.
Az Egyesült Államok a szankciók bevezetésének kezdetét október 1-ről október 8-ra halasztotta el a NIS, illetve annak többségi tulajdonosa, az orosz Gazpromnyeft ellen, az ukrajnai háború miatt.
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette: az amerikaiak a NIS elleni szankciók bevezetésének immár hetedik halasztásával tiszteletüket akarták kifejezni, de „hét nap múlva ismét ugyanazzal a kérdéssel állunk majd szemben, válasz nélkül”, ha egyik új ajánlatot sem fogadják el. A hivatalos álláspont szerint háromtól hat hónapig terjedő üzemanyag-tartalék áll rendelkezésre, így nem fenyeget áremelkedés vagy hiány annak ellenére, hogy a NIS – szankciók esetén – nem tudná ellátni a piac több mint felét.
Knežević szintén úgy vélekedett, hogy ellátási zavarok és jelentős áremelkedések nem várhatók.
A Radun Avia lánc társtulajdonosa, Jelena Radun viszont hangsúlyozta: szankciók esetén a Moltól és a Lukoiltól fognak üzemanyagot beszerezni, de kérdéses, hogy ezek a források képesek lesznek-e teljes mértékben pótolni a NIS által biztosított mennyiséget. „Úgy gondolom, hogy az év végéig elegendő üzemanyag áll majd rendelkezésre, de hosszabb távon a helyzet valószínűleg meglehetősen bizonytalan és feszült lesz” – tette hozzá.
A legnagyobb problémát szerinte az importőrök korlátozott raktár- és kikötői kapacitása jelenti. Radun hozzátette: az üzemanyag ára várhatóan nem fog jelentősen változni, ám előbb-utóbb a logisztikai költségeket is be kell majd építeni.
Energetikai szakértők, köztük Željko Marković úgy látják, hogy az amerikai pénzügyminisztérium követeléseinek kielégítésére megoldást jelenthetne a Gazpromnyeft 11,3 százalékos NIS-részvénycsomagjának átadása a Gazprom leányvállalatának, az Intelligence-nek, majd annak értékesítése. Ezután – mivel a Gazprom nem maradna többségi tulajdonos – várhatóan sor kerülhetne a szankciók feloldására.
Továbbra sem egyértelmű azonban, hogy Washington teljes kivonulást követel-e a NIS-ből, vagy csupán a többségi tulajdonrész feladását.


