Ivan Krasztev politológus az osztrák Die Presse-nek adott interjújában arról beszélt, hogy az EU-nak a kínai stratégiát kellene átvennie, különben a jelenlegi formájában nem fog fennmaradni.

Krasztev, aki 1965-ben született a bolgár Lukovit városában, a háború utáni Európa egyik meghatározó elméleti gondolkodója. Az interjúban Krasztev globális változásokat elemez, amelyek egyre inkább mellőzik az EU-t, ami úgy fest, mintha az EU a nagyságról álmodozna, de a valóságban sötétben tapogatózik.

Az interjúban Krasztev érdekes meglátásokat tár az olvasók elé, amelyek némely pontban ellentmondanak az EU politikai és médiadomináns narratíváinak.

Azt állítja, hogy az oroszok valóban megtámadhatnának egy NATO-tagot, ha arra a következtetésre jutnának, hogy a Nyugat ellenséges velük szemben; ugyanakkor szerinte az orosz katonai esélyek gyengülnek, ha csak ülnek és várják, hogy Európa felfegyverkezzen.

A nyugati politika már tíz éve nyíltan ellenségnek nevezik Oroszországot – tehát a „ha” szó már nem is kellene, hogy szerepeljen a narratívában. Másrészt ez a kijelentés rámutat arra, hogy a háborús eszkalációban nem csak Oroszország az aktor, hanem a Nyugat, a NATO és egy rövidlátó EU is képes növelni a háborús veszélyt.

Krasztev az interjúban több mondatban is lerombolta azt a közkedvelt EU-politikusok által használt érvet, hogy Trump lerombolja a liberális világot. Ezt egyetlen mondatban fogalmazta meg: Nem Trump változtatja meg a világot, a világ magától változik. Végső soron mindenki alkalmazkodik a globális drámai változásokhoz – legyen az Trump, Kína, India vagy Oroszország, s mindazok, akik fel akarnak nőni: Törökország, Brazília. Mindenki változik, hogy elkerülje a háborút, az EU viszont azért változik, hogy háborúba lépjen – mondta Krasztev.

Szerinte az EU vezetői figyelmen kívül hagyják, hogy a világ többi része egyre szerényebb, míg a Nyugat egyre gőgösebbé válik. Mikor az út menti jeleket olvassa, az EU diszlexiás. Ami az EU túlélését illeti, az interjúban felvetik, hogy az EU jelenlegi formájában nem fogja fennmaradni. Az interjúban elhangzott az is, hogy szeptember 19-én orosz vadászgépek hatoltak be Észtország légterébe, és Lengyelország felett drónraj zuhant le – így felvetődik a kérdés, hogy vajon Putyin teszteli-e a NATO-t. Krasztev válasza szerint Putyin már régóta teszteli a NATO-t: látni akarja, hogyan reagál a szervezetet katonai és politikai téren.

Szerinte a politikusok történelmi párhuzamokat használnak: most olyan állapotban vagyunk, mint az „alvajárás”, mint az első világháború előtt. Az Egyesült Államok egyes szervei ezt már érzékelik, de félelemből nem akarnak meggondolatlan lépést tenni, ezért az óvatosság. Az európaiak – különösen a határ menti országok – más analógiát látnak: az aktuális helyzet szerintük az 1940-es év háborújának előjátékára emlékeztet, amikor mindenki azt hitte, hogy Németország megelégszik a kelet-európai terjeszkedéssel, de aztán mindez más irányt vett.

A kérdésre válaszolva, hogy Oroszország megtámadhat-e egy NATO-tagot, azt válaszolta, hogy szerinte lehetséges; minden az orosz helyzet megítélésétől függ. Az orosz médiában nagy a felháborodás Európa fegyverkezése miatt. Ha az oroszok arra a következtetésre jutnak, hogy a Nyugat velük szemben ellenséges, és hogy ha túl sokáig várnak, esélyeik romlanak, akkor kísértést érezhetnek, hogy cselekedjenek, mielőtt Európa tömegesen jutna fegyverekhez. Krasztev azt is megjegyezte, hogy Oroszország Ukrajnában elakadva hatalmas erőforrásokat pazarol el – ahogy a brit hadsereg fogalmazott, ha egy csiga 2022. február 24-én például az orosz határtól elindult volna, ma Lvovban lenne, ehelyett az orosz haderő még mindig Donbasznál tart. Valószínűleg Oroszország nem lesz képes ismét elindítani egy ilyen nagy offenzívát jövőre, és nyitottabb lesz a tárgyalásokra. A társadalom készen áll a békére, de Ukrajnában is van igény a fegyverszünetre.

Ami Trump békeszerződési képtelenségét illeti, Krasztev négy okot lát. Először, mert Trump azt gondolja, hogy számára az orosz–amerikai kapcsolatok elsődlegesek, miközben Putyin számára jelenleg az Ukrajnában kitűzött célok elérése a legfontosabb. Másodszor, Trump túlbecsüli a gazdasági ösztönzők erejét. Harmadszor, azt hitte, hogy ismeri Putyint – talán annak a Putyinnak ismerte, akit három évvel ezelőtt megismert –, de azóta Putyin megváltozott. Negyedszer, Trump túlságosan vágyik a háború gyors lezárására.

Oroszország itt lehetőséget lát arra, hogy olyan engedményeket tegyen, amelyeket más elnök nem tudna kikényszeríteni. Trump számára mindegy, hogy mi történik a hivatala után, de az oroszok olyan megoldásra törekszenek, amely túléli Trump elnökségét. Putyin 30 éves horizontokban gondolkodik, Trumpot csupán három év érdekel. Emellett Oroszországnak fontos, hogy megossza a Nyugatot. Érzi, hogy Európa sérülékeny, és neki imponál, ha az amerikai hegemónia megrendül. Ezért számára létfontosságú a Kínával és Indiával való kapcsolat.

Az interjúban felmerült a kérdés, hogy Trump ilyen helyzetben India felé tolhatja-e Kínát. Krasztev szerint Trump eljárása Indiával nagy rejtély: az elmúlt 20 évben minden amerikai elnök (Bush, Obama, Biden, Trump) közép- és rövid távon konszenzust próbált kialakítani Indiával, Trump viszont most 50 százalékkal magasabb vámot vet Indiára ki, mint Kínára.

Trump világában a személyes kapcsolatok nem játszanak nagy szerepet: Trump és Narendra Modi, India miniszterelnöke korábban jó viszonyban voltak, de törés jött a pakisztán-indiai konfliktus kapcsán. Modi visszautasította Trump közvetítését, de Krasztev szerint a probléma mélyebb: Trump azt várta, hogy India vámnyomásra úgy reagál, mint Japán vagy az EU, de India nem gazdasági nyomásként értelmezte az amerikai vámokat, hanem nemzeti megaláztatásként – Trump pedig teljesen tévesen értelmezte az egészet.

Mindeközben Európa az idő miatt játszik: mert katonailag felkészületlen és teljesen függ az amerikai technológiától, hírszerzési adatoktól, és légvédelemtől. Az európai szuverenitásról szóló mondatok kevéssé kapcsolódnak a kemény valósághoz. Az EU nem állam, és csak két EU-ország (Németország és Olaszország) volt teljesen kitéve a vámvitáknak az USA-val, mások kivártak, hogy merre alakul a helyzet.

Mindig vissza kell térni ahhoz, mi a valós prioritás – az EU számára ez az egység fenntartása, de ez nagyban korlátozza az opciókat. Ezért hízelegnek Trumpnak addig, amíg nem érzik magukat erősnek – ha valaha is megtapasztalják ezt az érzést. Akár többet is ki lehetett volna hozni a vámvitákból, ha az EU nem engedett volna, de ez a kapacitás kérdése – soha ne tartsd magadat olyan pozícióban, amit nem tudsz fenntartani, és ez mindenki számára világos. Az EU-nak nem sok jó opciója volt ezekben a tárgyalásokban. Svájchoz képest az EU ügyes alkuval állt ki Trumpnál: az európaiak naivan viselkedtek és 15 százalékos vámot kaptak, míg a büszke svájciak 39 százalékosat – de ez napról napra változik.

Trump elvesztette a kezdeményezőképességét – kezdetben nem engedte, hogy mások diktálják a tempót, de később Kína, India és Oroszország beléptek a képbe a saját tempójukkal. Már az izraeli miniszterelnök Netanjahu is azt teszi, amit akar – részben, mert kisebb országként könnyebben előnyt kovácsolhat.

Arra a kérdésre, hogy vajon Európa fenn tudja-e tartani a nyugati eszméket, például a liberális demokráciákkal folytatott együttműködéssel, mint Kanada, Japán vagy Dél‑Korea. Krastev úgy válaszolt: nem hiszi, hogy az új világban a fő törésvonal a demokraták és az autokraták között lesz. Egy bizonyos értelemben ez a határvonal még mindig az egyetlen nyitott határ a modern világban. Az olyan országok, mint Kanada, komoly érdekekkel fognak együttműködni az EU-val, ha az EU nemcsak közös piac akar lenni, hanem globális befolyásra törekvő közösség. Japán esetében ez nem fog működni – Japán mindig a régió eseményei felé orientálódik.

Felvetődött az a kérdés is, hogy a kiszámíthatatlan fordulatok korában élünk – megtörni látszik a régi világrend. Sokan korábban el sem tudták volna képzelni, hogy egy olyan személy, mint Trump, két ciklusban is elnökké válhat. Arra a felvetésre pedig, hgoy vajon az EU felbomolhat-e több részre, vagy akár teljesen meg is szűnhet, Krasztev arra emlékeztetett: Macron egyszer azt mondta, hogy „Európa halandó” – és ez igaz. Senki nem védett a változásoktól, kicsiktől vagy nagyoktól. Mélyen hisz benne, hogy az EU a jelenlegi formájában nem maradhat fenn: mire ez elcsitul, az EU másképp fog kinézni.

Kínában még mindig hosszú távú terveket készítenek, mivel a pekingi kormány erősebb, mint másutt. Ugyanakkor a demográfiai kihívások ott is súlyosak, és magas a fiatalok munkanélkülisége. A generációs paktum megbukott az egygyerek-politika miatt. A 70-es években Pierre Hasner szerint a világ a hanyatlásban versenyez – nem az a kérdés, hogy melyik kormány jobb, hanem hogy melyik oldja meg jobban a felmerülő problémákat. Minden rendszernek vannak sebezhetőségei. Trump csak felgyorsította ezeket a folyamatokat: mert ha Amerika változik, az EU sem maradhat ugyanaz. Minden változik: Kína is, India is. Az olyan országok, mint Törökország vagy Brazília, melyek felismerték az új lehetőségeket, jól látják a globális kockázatokat is. Néhányan azt remélik, hogy Amerika a demokraták következő győzelme után visszatér a liberális világrendhez – Krasztev nem hisz ebben.

Ha Biden megtanított valamit, az az, hogy nincs visszaút. Ő antitrumpként került a Fehér Házba, de protekcionista politikát folytatott. A demokraták nyerhetnek – de nem tudják visszacsinálni a változásokat. Nem fognak határokat kinyitni, sem vámokat eltörölni. A szemünk láttára születik új konszenzus, fogalmazott a politológus.

Arra a kérdésre, hogy milyen világ felé tartunk, Krasztev így válaszolt: olyan ez, mint amikor a hullámvasúton ülsz – nem tudod, hová tartasz. A Nyugat válságban van, mert nincs semmilyen terve, sem reálisan kivitelezhető ötlete a világ új rendjéhez. Az amerikaiakhoz képest a kínaiak nem világátalakításra törekszenek, hanem alkalmazkodásra – csak profitálni akarnak a változásokból, kihasználva az amerikai kudarcokat. Néhányan Kínát második Amerikának látják, de Kínában a dominancia nem egyenlő az átalakulással.

Végül az interjúban Krastev arról beszél, mit kellene tennie az EU-nak a túlélés érdekében: szerinte az EU-nak át kellene vennie a kínai alkalmazkodó stratégiát. Európának tudatában kell lennie, mik az erősségei és mik a gyengeségei. Az államok, mint az emberek, hajlamosak hazudni magukról, hogy mások ne lássák valós arcukat. Az EU-nak hatalmas gazdasági ereje van, de a globális befolyás logikája másként működik. Közben az EU ráébredt arra is, hogy katonailag sérülékeny. Még ha felfegyverkezik is, hatalmas különbség van aközött, hogy birtokolja-e a fegyvert vagy képes-e azt alkalmazni.

Két‑három év alatt az EU-nak el kell érnie azt a pontot, amit tervezett. A gyengeség felszólítás a támadásra, ahogy Reagan mondta. De az EU-nak mindenekelőtt rugalmasnak kell maradnia. Az EU‑nak megfelelő európai identitásra van szüksége egy olyan pillanatban, amikor az európai álom elvékonyodik a posztnacionális és gazdaságorientált világ támadása miatt.