Világ
Két év után visszatértek a zarándokok és a turisták Betlehembe
Betűméret:             

A gázai háború miatti két éves szünet után karácsonyra visszavárják a zarándokokat és a turistákat Betlehembe, Jézus születésének helyére.

A két éven át tartó harcok után a törékeny tűzszünet idején ünneplik idén a karácsonyt a Szentföldön.

Az ünnep előtt néhány nappal Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája a háború kitörése óta negyedszer, három napra a Gázai övezetbe látogatott, ahol találkozott az övezet zsugorodó keresztény közösségével.

A Gázai övezetben a háború előtt mintegy 1700 keresztény élt, de a többségük elmenekült, és jelenleg közel 600-an maradtak. Az elmúlt több mint két évben a közösség szinte teljes egésze a gázavárosi Szent Család-templom területén, egy templomkomplexumban élt.

A szentföldi katolikusok vezetőjét a jeruzsálemi pátriárkák történetében először, 2023 szeptemberének végén, egy héttel a háború kitörése előtt Ferenc pápa bíborossá nevezte ki.

„A hit embere nem lehet pesszimista” – nyilatkozta a Háárec című izraeli lapnak miután visszatért Jeruzsálembe. „Majdnem negyven éve élek ebben az országban, és ez a legnehezebb időszak, amin valaha keresztülmentünk. A csapás rendkívül kemény volt”, tette hozzá, de hangsúlyozta, hogy reményt lát a társadalomban, a fiatalabb nemzedékben, és nemcsak a keresztények körében.

A bizakodó hangulatot jelzi, hogy december elején ismét meggyújtották a hatalmas, húsz méter magas karácsonyfa fényeit Betlehemben, a Születés temploma előtti Jászol téren.

A Jeruzsálem szomszédságában, Ciszjordániában fekvő Betlehemben, Jézus szülőhelyén élők számára különösen fontos a karácsony békéje, mert „normális” időkben elsősorban az idegenforgalomból éltek.

Először a koronavírus-járvány miatt szűnt meg legfőbb bevételi forrásuk, majd egy rövid, a turizmus okozta prosperitás után ismét kiüresedtek a szállodák és a vendéglők a Hamász iszlamista terrorszervezet és a vele szövetséges dzsihadista csoportok 2023 október 7-én Izrael ellen intézett támadása nyomán kitört háború miatt.

Idén szenteste ismét lesznek már külföldi zarándokok is a Születés temploma melletti katolikus Szent Katalin templomban megtartott éjféli misén, amelyet a hagyomány szerint a délután Jeruzsálemből a városba érkező Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka fog megtartani.

Az október közepén megszületett tűzszünet nyomán a karácsonyi ünnepek előtt visszatértek a turisták Haifán, Jeruzsálemben és Názáretben is a karácsonyi vásárra és az ünnepi menetekre. Az izraeli keresztények egy része ezekben a városokban ünnepel, mások Betlehembe utaznak az éjféli misére.

A britek jelentős többsége szeretné, ha hazája ismét csatlakozna az Európai Unióhoz. A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint folyamatosan növekszik az újbóli brit EU-csatlakozás híveinek aránya. Az Ipsos közvéleménykutató csoport által az Independent című, balközép-liberális irányzatú brit hírportál...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:25 ]
A békés tüntetések folytatására és a lengyel alkotmánybíróság erőszakos rendőrségi átvételének megakadályozására szólított fel vasárnap a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban Krzysztof Bosak, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) alelnöke, az ellenzéki Konföderáció egyik vezetője. Bosak a Polsat News...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:09 ]
XIV. Leó pápa reméli, hogy az Oleskiben lezajlott humanitárius misszió növeli az ukrajnai háborúban érintett feleknek a párbeszéd iránti akaratát, és újabb konkrét békekezdeményezésekhez vezet. Az egyházfő a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben hangoztatta, hogy nem szabad "belefáradni a béke építésébe,...
2026. NOVEMBER 1.
[ 13:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó