Világ
Kijevben tárgyal a NATO főtitkára
Betűméret:             

Kijevben tárgyalt kedden Mark Rutte, a NATO főtitkára, aki találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.

A két politikus gyertyákat helyezett el Kijev központi terén, egy rögtönzött emlékmű előtt, amely az orosz támadás kezdete óta elesett ukrán katonáknak állít emléket – derült ki a Zelenszkij által a közösségi médiában közzétett videóból.

Rutte később az ukrán parlamentben (Verhovna Rada) a képviselők előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán háború befejezését célzó békeszerződés megkötése nehéz döntéseket igényel majd. Elmondta, hogy az ukrán fegyverigényeket kielégíteni hivatott NATO-kezdeményezés, a PURL fegyverbeszerzési program az ukrán légvédelmi rakéták 90 százalékát biztosítja, írja az MTI.

Korábban Zelenszkij az országot ért egyre súlyosabb orosz támadásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Ukrajna számára most a légvédelem megerősítése a prioritás, elsősorban a rendszerekhez szükséges rakéták biztosítása. Szavai szerint szükség van a partnerek további hozzájárulására az PURL-hoz, valamint az európai raktárkészletekből érkező támogatásra és az Egyesült Államokkal kötött megállapodások gyorsabb végrehajtására.

Rutte február 3-án érkezett Kijevbe, ahol a Verhovna Rada 15. ülésszakának megnyitóján szólalt fel. Legutóbb tavaly áprilisban járt Ukrajnában, amikor Volodimir Zelenszkij elnökkel közösen Odesszába látogatott.

Megkezdődött a csernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat. Az Agerpes hírügynökség által idézett közlemény szerint a vállalat hangsúlyozta, hogy a két...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 15:14 ]
Az Európai Unió 2,1 millió euró sürgősségi humanitárius támogatást nyújt Kolumbiának az ország középső és nyugati részét sújtó, 7,4-es erősségű földrengés után - közölte szerdán az Európai Bizottság. A brüsszeli testület közleménye szerint a földrengés több tartományban és városban okozott jelentős...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 19:05 ]
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Csernavodánál, ezért csütörtök reggel megkezdik a romániai atomerőmű még működő kettes blokkjának fokozatos leállítását, mivel további apadás várható – jelentette be Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter szerdán. Az Agerpres hírügynökség által idézett...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 15:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó