Világ
A katari légvédelem két iráni, orosz gyártmányú Szu-24-es gépet lőtt le
Betűméret:             

A katari légvédelem hétfőn két iráni üzemeltetésű, orosz gyártmányú harci repülőgépet, hét ballisztikus rakétát, valamint öt drónt semmisített meg, amelyek katari célpontok ellen irányultak - számolt be a Sky News.

A katari védelmi minisztérium tájékoztatása szerint fegyveres erőik két, Iránból indított, orosz gyártmányú Szu–24-es csatarepülőgépet lőttek le.

Ezzel párhuzamosan a légvédelem hét ballisztikus rakétát fogott el, a Katari Emíri Légierő és a haditengerészet egységei pedig öt pilóta nélküli repülőeszközt semmisítettek meg, amelyek az ország különböző térségeit vették célba.

A tárca hangsúlyozta, hogy a fenyegetést sikerült azonnal elhárítani, így valamennyi támadóeszközt még a célpontok elérése előtt megsemmisítették. A minisztérium közleményében egyúttal nyugalomra intette az állampolgárokat, az életvitelszerűen ott tartózkodókat és a turistákat.

Három feltételt szabott Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaságban kormányzó Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnöke az október 4-i választásokat követő kormányalakításhoz. A politikus hétfőn Banja Lukában pártja elnökségi ülését követően kijelentette, hogy az SNSD továbbra is a boszniai...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:53 ]
Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy fiatalkorút, aki egy TikTok-videóban merénylettel fenyegetőzött, amelyet a moszkvai Caricino palotamúzeum és természetvédelmi park területén szándékozott elkövetni. A fiatalembert az Egyesült Államokból érkezett, készülő moszkvai terrortámadásra...
2026. NOVEMBER 1.
[ 20:06 ]
A britek jelentős többsége szeretné, ha hazája ismét csatlakozna az Európai Unióhoz. A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint folyamatosan növekszik az újbóli brit EU-csatlakozás híveinek aránya. Az Ipsos közvéleménykutató csoport által az Independent című, balközép-liberális irányzatú brit hírportál...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó