Világ
Az USA feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét
Betűméret:             

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében – közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.

A minisztérium bejelentése szerint a venezuelai állami olajvállalat, a PDVSA közvetlenül értékesítheti a kitermelt energiahordozót amerikai cégeknek, és közvetlenül a világpiacon is, bizonyos korlátozások mellett.

„Ez az engedély haszonnal jár majd mind az Egyesült Államok, mind Venezuela számára, valamint segíti a globális energiapiacot az elérhető olaj mennyiségének növelésén keresztül” – olvasható a közösségi médiában is megjelent közleményben.

Az Egyesült Államok szankciós politikáját felügyelő, a pénzügyminisztériumhoz tartozó, külföldi vagyonok ellenőrzéséért felelős iroda (Office of Foreign Assets Control) által kiadott kőolaj-kereskedelmi engedély szerint a venezuelai vállalat nem bocsátkozhat üzleti tranzakcióba Oroszországgal, Iránnal, Észak-Koreával, Kubával és bizonyos kínai szereplőkkel.

Az eladásból származó bevétel nem közvetlenül PDVSA-hoz folyik be, hanem először egy, az Egyesült Államok által felügyelt számlára kerül – közölte az amerikai pénzügyminisztérium irodája.

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca. A...
2026. SZEPTEMBER 27.
[ 10:56 ]
Bizalmat kért a parlamenttől az általa javasolt hárompárti kormány számára Siegfried Mureșan román miniszterelnök-jelölt szombaton. A kormányalakítással megbízott néppárti EP-képviselő beterjesztette a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 22:18 ]
Nyolcpontos konszenzust ért el Kína és az Egyesült Államok Hszi Csin-ping kínai elnök szeptember 23. és 25. között tett amerikai látogatásán – jelentette be a kínai külügyminisztérium. Hszi Csin-ping Donald Trump amerikai elnökkel a kétoldalú kapcsolatok mellett több jelentős nemzetközi és regionális kérdést is...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 20:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó