Világ
Észak-Korea több ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába
Betűméret:             

Észak-Korea több ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger irányába vasárnap.

Az MTI híradása szerint erre alig néhány nappal azután került sor, hogy az ENSZ nukleáris felügyeleti szerve, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerint aggasztóan gyorsan nő Észak-Korea nukleáris kapacitása.

A dél-koreai hadsereg vasárnapi közlése szerint a rakétákat a keleti partvidéken fekvő Sinpo kikötőváros közeléből indították, ahol Észak-Korea tengeralattjárókat épít. A dél-koreai elnöki hivatal nemzetbiztonsági hivatala rendkívüli ülést tartott a rakétaindításokat követően.

A japán védelmi minisztérium is észlelte a rakétakilövéseket és azt közölte, hogy a rakéták a tengerbe csapódtak. A minisztérium közölte továbbá, hogy Tokió határozottan tiltakozott Phenjannál, mondván, hogy a vasárnapi kilövések veszélyeztetik a regionális és nemzetközi békét, és megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának azon határozatait, amelyek tiltják Észak-Korea bármilyen ballisztikus tevékenységét.

Észak-Korea legutóbb április 8-án lőtt ki több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát, egy napon belül kétszer is.

Őrizetbe vett az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy fiatalkorút, aki egy TikTok-videóban merénylettel fenyegetőzött, amelyet a moszkvai Caricino palotamúzeum és természetvédelmi park területén szándékozott elkövetni. A fiatalembert az Egyesült Államokból érkezett, készülő moszkvai terrortámadásra...
2026. NOVEMBER 1.
[ 20:06 ]
A britek jelentős többsége szeretné, ha hazája ismét csatlakozna az Európai Unióhoz. A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint folyamatosan növekszik az újbóli brit EU-csatlakozás híveinek aránya. Az Ipsos közvéleménykutató csoport által az Independent című, balközép-liberális irányzatú brit hírportál...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:25 ]
A békés tüntetések folytatására és a lengyel alkotmánybíróság erőszakos rendőrségi átvételének megakadályozására szólított fel vasárnap a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban Krzysztof Bosak, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) alelnöke, az ellenzéki Konföderáció egyik vezetője. Bosak a Polsat News...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó