Világ
Cseh elnök: A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben
Betűméret:             

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.

Pavel a The Guardian című baloldali brit napilapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: Moszkva provokációira a NATO-nak megfelelő határozottságú, akár aszimmetrikus válaszintézkedésekkel kell reagálnia, mert ha nem így tesz, azzal azt kockáztatja, hogy ezek a provokációk egyre intenzívebbé válnak.

A cseh államfő - a cseh fegyveres erők nyugalmazott tábornoka, aki korábban a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt - az interjúban elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok "nem tanúsít elszántságot" az Oroszországra gyakorolt nyomás ügyében.

A The Guardian felidézi Pavel egyik korábbi, a cseh sajtónak adott nyilatkozatát, amely szerint Donald Trump amerikai elnök néhány hét alatt nagyobb kárt okozott a NATO hitelességének, mint Vlagyimir Putyin orosz államfő évek alatt.

Az erre vonatkozó kérdésre a brit lapnak adott interjúban Pavel úgy reagált, hogy "ez idő szerint" nem akar semmiféle közvetlen bírálatot megfogalmazni az Egyesült Államokkal szemben.

Kijelentette ugyanakkor: azóta, hogy Oroszország 2014-ben elfoglalta a Krím félszigetet, a moszkvai vezetés kifejlesztett egy olyan magatartási stílust, amely majdnem eléri a NATO-szerződés 5. cikkelyét, de mindig épphogy e küszöb alatt marad.

Az észak-atlanti szerződés 5. cikkelye a kollektív védelem alapelvét rögzíti, kimondva, hogy ha a NATO valamelyik tagját támadás éri, az összes többi tagország a védelmére kelhet.

A cseh elnök szerint az orosz katonai vezetők néha már csak nevettek a NATO döntéshozatali bénultságán, és amikor ő annak idején megkérdezte tőlük, hogy miért provokálják a szövetséget, a válasz az volt, hogy "azért, mert megtehetjük". "Pontosan ez az a viselkedés, amelyet megengedtünk nekik" - fogalmazott a The Guardian online kiadásán szombaton megjelent interjúban a cseh államfő.

Petr Pavel szerint Oroszország "sajnálatos módon nem ért a szép szóból, csak az erő nyelvét beszéli, amelyet ideális esetben tettek is kísérnek".

Hozzátette: ha folytatódnak a légtérsértések a NATO területe felett, akkor döntést kell hozni a személyzet nélküli repülőeszközök vagy akár repülőgépek lelövéséről is.

Pavel szerint a NATO-nak fontolóra kell vennie olyan aszimmetrikus válaszlépéseket, amelyek következtében "emberek nem halnak meg ugyan, de elégségesek ahhoz, hogy Oroszország megértse: így nem viselkedhet tovább".

A cseh elnök az ilyen lehetséges intézkedések között említette Oroszország leválasztását az internetről, vagy az orosz bankrendszer elvágását a nemzetközi pénzügyi rendszertől.

Pavel szerint Moszkvának meg kell mondani, hogy ha meg akar szabadulni a szankcióktól és tárgyalásokat akar kezdeni az európai biztonságról - ahogy az orosz fél ezt már többször is jelezte -, "akkor erre mi készen állunk, de ennek feltételei egyértelműek: tűzszünet és béketárgyalás Ukrajnával". (MTI)

Megköszönte, és „gyakorlati jelentőséggel bíró döntésnek” nevezte Karol Nawrocki lengyel elnök a péntekre virradóan, az X-en közzétett bejegyzésében, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentése szerint további 5000 fővel megnövelik az amerikai haderő létszámát Lengyelországban. „Köszönöm Trump elnöknek...
2026. MÁJUS 22.
[ 10:05 ]
Az Európai Unió bővítési folyamatának felgyorsítását sürgette Friedrich Merz német kancellár az uniós vezetőknek küldött levelében, amelyet a nyugat-balkáni csúcstalálkozó előtt két héttel juttatott el Brüsszelbe. Véleménye szerint a hosszúra nyúlt csatlakozási folyamat egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki...
2026. MÁJUS 21.
[ 18:45 ]
A cseh egészségügyi minisztérium közlése szerint szerdán ebolával fertőzött amerikai orvost vettek fel, szigorú biztonsági intézkedések mellett, megfigyelésre a Bulovka Egyetemi Kórházba. A beteget repülőgéppel szállították Prágába egy meg nem nevezett országból. A képviselőház elnöke nemtetszését fejezte ki a...
2026. MÁJUS 21.
[ 11:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó