Világ
Jármű hajtott a berlini Pride közelében a tömegbe, egy ember meghalt
Betűméret:             

Egy 21 éves, iszlamista körökből ismert férfit köröz a német rendőrség a berlini Pride-felvonuláson szombat este elkövetett gázolásos támadás miatt - közölte Florian Nath rendőrségi szóvivő vasárnap.

A támadó egy fehér kisbusszal hajtott a tömegbe, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette. A tizenhat sérült közül három állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos.

A hatóságok szerint a merénylő járműve egy fának hajtott. A sofőr elhagyta a támadás helyszínét, jelenleg feltehetően a német főváros egy másik negyedében lehet, írja az MTI.

A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él.

Az incidens a német főváros Tiergarten nevű parkjában történt. A Christopher Street Day rendezvényt tíz órakor megszakították.

A tett háttere egyelőre nem ismert, Kai Wegner berlini polgármester a szabad és világra nyitott német társadalom elleni támadásról beszélt.

A britek jelentős többsége szeretné, ha hazája ismét csatlakozna az Európai Unióhoz. A vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint folyamatosan növekszik az újbóli brit EU-csatlakozás híveinek aránya. Az Ipsos közvéleménykutató csoport által az Independent című, balközép-liberális irányzatú brit hírportál...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:25 ]
A békés tüntetések folytatására és a lengyel alkotmánybíróság erőszakos rendőrségi átvételének megakadályozására szólított fel vasárnap a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban Krzysztof Bosak, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) alelnöke, az ellenzéki Konföderáció egyik vezetője. Bosak a Polsat News...
2026. NOVEMBER 1.
[ 16:09 ]
XIV. Leó pápa reméli, hogy az Oleskiben lezajlott humanitárius misszió növeli az ukrajnai háborúban érintett feleknek a párbeszéd iránti akaratát, és újabb konkrét békekezdeményezésekhez vezet. Az egyházfő a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben hangoztatta, hogy nem szabad "belefáradni a béke építésébe,...
2026. NOVEMBER 1.
[ 13:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó