Világ
Kreml: Az ukrajnai konfliktusra vonatkozó rendezési elképzeléseket ismertettek az amerikai közvetítők Moszkvában
Betűméret:             

Egy sor elképzelést fogalmaztak meg az ukrajnai konfliktus lehetséges rendezésére vonatkozóan a Fehér Ház különmegbízottjai Vlagyimir Putyinnak Moszkvában - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója vasárnap az orosz sajtóval.

Putyin szombaton több mint három órán át tárgyalt a Kremlben Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízottal és Jared Kushner üzletemberrel. Az amerikai közvetítők különgépe ezt követően a vnukovói repülőtérről elindult Kijevbe, írja az MTI.

"Az amerikai képviselők alaposan felkészültek erre a látogatásra. Nemcsak kifejezték érdekeltségüket a harci cselekmények mielőbbi befejezésében a hagyományaiknak megfelelően, hanem egy egész sor elképzelést is megfogalmaztak a rendezés lehetséges módozatairól" - mondta Usakov.

A Kreml tisztségviselője szerint az orosz fél részletesen ismertette a fronthelyzetet, hangsúlyozva, hogy az orosz hadsereg sikereket ér el és előrenyomul a műveleti övezetben, és kifejezte bizonyosságát a kitűzött célok elérésében.

Meg kell szüntetni az ukrajnai konfliktus kiváltó okait - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízottal és Jared Kushner üzletemberrel szombaton folytatott megbeszélésen az államfő külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov közlése szerint.

"Az orosz fél részéről pontos és kimerítő értékelést hangzott el a különleges katonai művelet során kialakuló helyzetről. Egyebek között kiemelésre kerültek az orosz hadsereg valós sikerei a harci övezetben való előrenyomulás terén, kifejezésre jutott a kitűzött célok elérésében való bizonyosság, és természetesen hangsúlyt kapott annak szükségessége, hogy felszámolják a konfliktus valamennyi kiváltó okát" - fogalmazott Usakov.

A tájékoztatás szerint Putyin megerősítette készségét, hogy folytatódjon az amerikaiakkal az együttműködés a politikai és diplomáciai megoldások keresésében. A különmegbízottak megígérték, hogy a kijevi tárgyalásaik során fel fogják használni az orosz elnöktől kapott értékeléseket.

Usakov szerint ezek a tézisek kiutat jelenthetnek az ukrajnai konfliktus tartós békés rendezéséhez.

Elmondta, hogy a washingtoni vendégek felfigyeltek Putyinnak arra a megjegyzésére, hogy Kijev közelében újratemették az egyik fő náci bűnöst.

Az eszmecserét tartalmasnak, rendkívül őszintének, bizalmi jellegűnek, és mindkét fél számára hasznosnak minősítette.

Közölte, hogy a megbeszélések gazdasági kérdésekre és a lehetséges nagyszabású, kölcsönösen előnyös közös projektekre is kiterjedtek. Elhangzott, hogy a két ország elnöke folytatja a személyes kapcsolattartást.

Putyin a szombati tárgyalások kamerák előtt zajló szakaszában kijelentette, hogy a Kijevre mért csapások beszűntetésére vonatkozó kérés a külügyminisztérium és a szakszolgálatok vonalán érkezett Moszkvához.

Közölte, hogy

kiadta az utasítást, amelynek értelmében szombat nulla órától nem érte támadás az ukrán fővárost. Hozzátette, hogy jelentősen csökkent az Oroszország, így Moszkva ellen indított ukrán támadások száma.

Megjegyezte, hogy az ukrán hatóságok egy háromnapos, kiterjedt fegyverszünetre tettek javaslatot, de erről az orosz fél soha nem állapodott meg velük.

"De mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy biztosítsuk a tárgyalási folyamat biztonságát, valamint a közvetítők - az önök és kísérőik - biztonságát" - mondta az elnök az amerikai tárgyalóknak.

"Fontos béketeremtő látogatás" - írta X-mikroblogjában Kirill Dmitrijev, a befektetési és gazdasági együttműködésért felelős elnöki különmegbízott, aki maga is jelen volt a tárgyalásokon, miután kikísérte a távozó amerikai küldöttséget a vnukovói repülőtérre.

Usakov szerint Witkoff nyolcadik alkalommal tárgyalt Moszkvában.

Csehország biztonsági intézkedéseket léptetett életbe, tekintettel a szomszédos országokban történt incidensekre, amelyeknél fennáll annak gyanúja, hogy idegen országok állhatnak mögöttük – közölte Lubomír Metnar belügyminiszter az X-en pénteken megjelent bejegyzésében. A belügyminiszter nem pontosította, milyen...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 16:31 ]
A Giorgia Meloni vezette jobbközép kormány 1413. hivatali napját tölti pénteken, és így a második világháború utáni olasz köztársaság történetének leghosszabb kormányává vált. A Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), az Antonio Tajani irányította Hajrá Olaszország és a Matteo Salvini vezette Liga közös kormánya...
2026. SZEPTEMBER 4.
[ 10:38 ]
A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések. Az olasz tartományok közül elsőként a tervek szerint az északi...
2026. SZEPTEMBER 3.
[ 19:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó