Kultúra
A magyar kultúrát ünnepelték Óbecsén: Halljátok-e a dalt?
Betűméret:             

Halljátok-e a dalt címmel zenés irodalmi műsorral várta az érdeklődőket a magyar kultúra napját ünnepelve az óbecsei Népkönyvtár.

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének szervezésében a műsorban fellépő Molnár Krekity Olga és Barta Júlia szavalók, valamint Bede Anett énekes előadása lenyűgözte a nagyszámú közönséget. A műsorban Petőfi Sándor, József Attila, Tamási Áron, Kaffka Margit versei és szövegei is elhangzottak.

A könyvtár zsúfolásig megtelt dísztermében az óbecsei Schola Cantorum énekkar kíséretében a magyar himnusszal vette kezdetét az ünnepség, majd a megjelenteket Fenyvesi Szilvia könyvtáros üdvözölte, történelmi visszatekintéssel emlékeztetve az ünnep lényegére. Djijanta Lovas, a könyvtár igazgatónője és Stefaniga Csaba, a községi tanács tagja alkalmi beszéddel emlékezett meg e jeles napról.

A műsor végén a közönség vastapssal jutalmazta a fellépőket.

Szilágyi Edit
November 6-án, pénteken Szabadkán folytatja útját a Képregény Karaván, a Vajdasági Magyar Képregény Társaság vándorrendezvénye. A képregények világát népszerűsítő esemény vendége ezúttal a magyarországi 5panels képregénykiadó két vezetője, Szebeni Péter és Pádár Ádám lesz. A találkozót 18 órától tartják...
2026. NOVEMBER 5.
[ 15:34 ]
Nemes László Moulin című történelmi drámája a franciaországi bemutató hetében az új filmek nézettségi listájának élére került, és a Benelux államokban is az első helyen debütált. Az alkotás a francia közönség tetszését is elnyerte: az Écran Total filmes szaklap az Audience Favourite, vagyis a Közönség Kedvence...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:26 ]
A korábbi kiadásokon részt vevő jelentős színházi alkotók térnek vissza a 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, melyet november 10. és 22. között rendez meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Kolozsváron. A kolozsvári magyar...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó