Még utoljára a címe Bogdán József papköltő tavaly megjelent verseskötetének. A cím mintha búcsúzás lenne. Talán ennek is köszönhető, hogy az aggódó tisztelők csütörtök délután színültig megtöltötték a magyarkanizsai József Attila Könyvtár Koncz István-termét, ahol a kötetet bemutatták, s ahol a szerzővel Molnár Rózsa beszélgetett.

Bogdán József az író-olvasó találkozó előtt rövid interjút adott a sajtó munkatársainak, s az első kérdés persze arra vonatkozott, hogy miért választotta pont ezt a könyvcímet.

- Most én is úgy érzem, hogy rossz címet adtam a kötetnek. Tavaly született meg a könyvem, de most már úgy gondolom, hogy talán nem kellene még magamat temetnem. Azért adtam ezt a címet, hogy Még utoljára, mert egyrészt megbetegedtem. Két testvérem már meghalt és én temettem el őket, s akkor szembejött velem a halál. Egy olyan szociális otthonban lakom most, ahol naponta meghal valaki. Letakarják és szinte titokban viszik el onnan. Tehát a halál közelebb került hozzám és ez késztetett arra, hogy még mielőtt elmegyek végleg, legyek már pár percig vagy egy pár évig őszinte is. Egyszer már el kell mondani őszintén, hogy ki vagyok, mi vagyok. Nem lehet végig hazudni ezt az egész életet, végig színészkedni. Nem mondom, hogy én ezt tettem volna, de volt időszak, amikor őszintétlen voltam és maszkot viseltem. Most úgy érzem 60-on felüli emberként, hogy most már itt az ideje, hogy őszintén beszéljek magamról, a világról, a világlátásomról, hogy ne kerülgessem a témát, mint macska a forró kását.

Miért, mi az igazság? Miről szól a könyv?

- Arról szól a könyvem, hogy én mindig magyar emberként mutatkoztam be, s a cigányságomat eltitkoltam egész életemben. Magyar verseket írtam, még himnuszt is, magyar himnuszt, amit nem én neveztem himnusznak, hanem mások, amit megzenésítettek és Magyarországon is ismert magyar költő lettem, de mindenhol titkoltam azt, hogy bennem mélyen van egy roma kultúra, van egy roma nyelv, amit kénytelen, kelletlen, de megtanultam, amikor a nevelőszüleim innen Magyarkanizsáról elküldtek és úgyszólván az utcára kerültem cigányok közé. Akkor magamba szívtam ezt a cigány kultúrát azzal, hogy mindig megmaradtam magyarnak. Magyarnak vallom magamat, és mélyen valahol pedig roma embernek.

Mennyiben mások ezek a költemények?

Őszintébbek. Tehát nincs sallang, nincs szóvirág, nincsenek fellengzős mondatok, amik engem végigkísértek a költészetemen. Mos egyszerű mondatokban írtam le azt, amit érzek, amit gondolok magamról és a világról.

Születtek-e még versek az utolsók után? A kérdésre Bogdán József igennel válaszolt, így van remény arra, hogy újabb könyve is megjelenjen még az utolsónak tervezett után is.