A múlt borzalmai ma is égetően jelen vannak – az utolsó tanúk szavai talán egyben az utolsó esélyt is jelentik egy nukleáris katasztrófa megelőzésére.

1945. augusztus 6-án, reggel 8 óra 15 perckor az emberiség átlépett egy határt, ahonnan már nincs visszaút. Az „Enola Gay” amerikai bombázó által ledobott „Little Boy” atombomba néhány másodperc alatt pokollá változtatta Hirosima városát: 60–80 ezer ember halt meg azonnal, az év végére az áldozatok száma 140 ezerre emelkedett. Három nappal később, Nagaszakira is atombomba hullt. A két támadás lezárta a második világháborút – és megnyitotta a nukleáris korszakot.

Ám a hirosimai támadás több volt hadászati döntésnél: morális töréspont, amely ma is kérdéseket vet fel arról, hol húzódnak a civilizált világ erkölcsi határai, és mi történik, ha azokat átlépjük.

Az utolsó tanúk és a kollektív emlékezet

Ma már alig néhány tízezer hibakusa, vagyis túlélő él világszerte, átlagéletkoruk meghaladja a 86 évet. A 80. évforduló ezért különösen fontos: nemcsak emlékezni kell, hanem továbbadni az emlékezést, mégpedig hitelesen, személyesen.

Hirosima városa ezért új programot indított: „családi örökösök” viszik tovább a túlélők szavait – unokák, rokonok, fiatal önkéntesek, akik kiállításokon, dokumentumfilmekben, oktatásban idézik fel a történeteket.

Yoshiko Niiyama példája mindent elmond: 90 évesen is pontosan emlékszik, hogyan kereste két nappal a robbanás után eltűnt apját a romok között. Ma már unokája segíti őt, hogy mindezt a jövőnek is átadja.

„Ha mi elhallgatunk, a világ elfelejti a történteket” – állítja.

Béke és csend – a megemlékezés pillanatai

A hivatalos megemlékezés hagyományosan a Béke Emlékparkban zajlik, a robbanás pontos időpontjában, 8.15-kor kezdődő néma főhajtással. A harang zúgása után virágokat helyeznek el a halottak emlékére. Este papírlámpások ezrei úsznak le a folyón – békeüzenetekkel a világ minden tájáról.

Egész héten kiállítások, pódiumbeszélgetések, dokumentumfilm-vetítések zajlanak – nemcsak a város lakóinak, hanem a nemzetközi közösség tagjainak is. A rendezők üzenete egyértelmű: Hirosima nem a pusztulás városa, hanem a békéé és a felelősségé.

Egy új nukleáris korszak peremén

A 80. évforduló azonban több mint emlékezés: egy tükör, amelyet a jelennek tartunk.

Miközben a világ Hirosimára figyel, egyre hangosabb a nukleáris retorika. Az Egyesült Államok, Oroszország és Észak-Korea is nyíltan hivatkozik atomfegyverekre, és több országban is új fegyverkezési hullám indult. A túlélők fájdalma újraéled: attól tartanak, az emberiség nem tanult a múltból.

A Nobel-békedíjas Hidankyo szervezet idén is hangsúlyozta: a nukleáris leszerelés nem politikai alku, hanem erkölcsi kötelesség. A hirosimai tanulság nem múlt idő – jelen idejű parancs: „Soha többé.”

Mélyebb tanulság: Mit jelent ma Hirosima öröksége?

A 20. század egyik legnagyobb erkölcsi kérdése volt: jogos-e egyetlen bombával egy egész várost elpusztítani, ha az békét hoz? A válasz nemcsak történelmi, hanem nagyon is aktuális.

Egy atomháború ma sokkal pusztítóbb lenne. A jelenlegi nukleáris arzenálok ezerszer erősebbek a hirosimai bombánál. Egyetlen robbanás milliókat ölhetne meg, és nemcsak egy várost, hanem egész ökoszisztémákat, klímát, civilizációt sodorhatna a megsemmisülés szélére.

Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közleményében figyelmeztetett:

„A nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem is szabad megvívni.”

A fegyverek leszerelése és az elterjedésük megakadályozása kollektív felelősség. Hirosima öröksége nem múzeumi emlék: iránytű lehet a jövőhöz – ha komolyan vesszük.

Hirosima ma újra beszél. Talán még utoljára a túlélők hangján. A kérdés nem az, hogy emlékezünk-e – hanem az, hogy meghalljuk-e, amit ők mondanak. A döntés a miénk, és a következményeket is nekünk kell viselnünk.