Kultúra
Elhunyt Shannen Doherty amerikai színésznő
Betűméret:             

Shannen Doherty, a Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák színésznője 53 éves volt.

A halálhírt a People magazinnak erősítette meg az életrajzírója, Leslie Sloane, aki azt is elmondta, hogy a színésznő családja körében hunyt el.

Shannen Dohertynél először 2015-ben diagnosztizáltak rákot, amiből egy időre felgyógyult, ám 2017-ben ismét visszatért a mellrákja.

A színésznő többször is nyíltan beszélt betegségéről és a kezelésekről.

Doherty Brenda Walsh szerepében vált ismertté az eredeti Beverly Hills 90210-ben, amelynek premierje 1990 októberében volt. Doherty a negyedik évad után, 1994-ben szállt ki a sorozatból. Ezután a Bűbájos boszorkákban folytatta tovább, Prue Halliwell szerepét osztották neki, aki a három boszorkánytestvér közül a legidősebb. A sorozatban több epizódot is rendezett, és a harmadik évad végén, 2001-ben hagyta ott a stábot.

2019-ben Doherty csatlakozott a Beverly Hills 90210 rebootjához, és ismét eljátszotta Brenda karakterét, ezúttal felnőttként.

A színésznő azt mondta, már korábban tudta, hogy 4-es stádiumú rákos, de kollégáinak nem mondta el, még akkor sem, amikor színésztársa, Luke Perry 2019-ben meghalt.

Elhunyt Sebő Ferenc - illusztráció
2026. ÁPRILIS 27.
[ 13:34 ]
Freddie Mercury-kiállítás nyílt hétfőn a Magyar Zene Házában. A nagyszabású időszaki tárlat a Queen együttes néhai frontemberének történetét mutatja be, emellett a Queen együttes 40 évvel ezelőtti budapesti koncertjét is felidézi. "A kiállítás megvalósulását hároméves előkészítő munka előzte meg. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 13:07 ]
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében. A Variety cikke szerint, amelyet az MTI szemléz, az eddigi rekorder a 2015-ös...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 10:20 ]
Ötvenkilencedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét az óbecsei Városi Színházban. A versenyen mintegy 150 vajdasági fiatal mérte össze tudását beszédművészet, slam poetry, irodalom, valamint megzenésített versek és dalszerzés kategóriában. A beszédművészeti vetélkedőt...
2026. ÁPRILIS 26.
[ 16:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó