Kultúra
Freddie Mercury-kiállítás nyílt a Magyar Zene Házában
Betűméret:             

Freddie Mercury-kiállítás nyílt hétfőn a Magyar Zene Házában. A nagyszabású időszaki tárlat a Queen együttes néhai frontemberének történetét mutatja be, emellett a Queen együttes 40 évvel ezelőtti budapesti koncertjét is felidézi.

"A kiállítás megvalósulását hároméves előkészítő munka előzte meg. A hatalmas érdeklődést mutatja, hogy elővételben eddig tízezer jegyet adtunk el rá" - mondta Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója, a kiállítás társkurátora a megnyitó sajtótájékoztatón.

A Freddie című tárlat, amelynek létrejöttében közreműködött a sztár emlékét ápoló World of Freddie szervezet, mintegy ötszáz személyes tárgyat, színpadi jelmezt, kéziratokat vonultat fel, mindezt barátok és munkatársak visszaemlékezései egészítik ki.

Mándli Endre Vazul társkurátor elmondta, hogy a tárgyakat innovatív, interaktív installációk teszik teljessé, és a látogatókat a 80 éve született és 1991-ben elhunyt énekes egykori személyi asszisztense, Peter Freestone audiokommentárja kíséri végig.

A hétfői eseményt pódiumbeszélgetés egészítette ki, amelyen mások mellett részt vett Peter Freestone, Mike Moran producer, Rudi Dolezal kliprendező, Terry Giddings, a sztár személyi testőre, Denis O´Regan fotós és az énekes volt iskolatársa, Tim Staffell is.

A korábbi kiadásokon részt vevő jelentős színházi alkotók térnek vissza a 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra, melyet november 10. és 22. között rendez meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház - közölte Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Kolozsváron. A kolozsvári magyar...
2026. NOVEMBER 4.
[ 17:26 ]
Cristina Fernández Cubas spanyol írónő nyerte el idén a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerésének számító Cervantes-díjat - ismertette a zsűri döntését a spanyol sajtó szerdán. Az elismerés indoklása szerint az írónő életművével jelentős szerepet játszott a novella műfajának önálló kifejezési...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:05 ]
Megérkeztünk a mennybe? címmel nyílt kiállítás drMáriás legújabb festményeiből kedden este Budapesten, a CEU Nyitott Galériájában. A művész ezúttal is közéleti szereplőket, kulturális ikonokat és történelmi alakokat helyez meghökkentő, gyakran abszurd helyzetekbe. Az iróniával és szarkazmussal átszőtt alkotások a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 21:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó