A Gipsy Kings Nicolas Reyessel március 23-án a belgrádi Száva Központban lép fel
Betűméret:
A Gipsy Kings együttes, amelynek élén az eredeti énekes, Nicolas Reyes áll, március 23-án koncertet ad a Száva Központban – jelentették be ma a szervezők.
„Reyes jellegzetes hangjával és az olyan időtlen slágerekkel, mint a Bamboleo, a Djobi Djoba és a Volare, a közönség egyedülálló energiát élvezhet, amely a Kék termet igazi táncparketté varázsolja” – áll a közleményben.
A Száva Központ emlékeztetett arra, hogy a Gipsy Kings már 1991-ben fellépett Kék termükben, abban az időszakban, amikor a világ flamenco-, salsa- és rumbaritmusai révén ismertté vált. Egyedi hangzásuk azóta is a szenvedély, a ritmus és a rendkívüli energia szimbóluma maradt.
Ünnepi programsorozattal köszönti Krasznahorkai László Nobel-díjas írót az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amelynek csütörtökön megnyílt a felújított campusa is.
Szemerey Samu, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára a csütörtöki megnyitón arról beszélt, hogy a mostani fejlesztés nem jelenti...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 19:43 ]
77 éves korában meghalt Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar blues-énekes. A hírt a közösségi oldalán jelentették be, a posztban az olvasható, hogy „egy sikeresnek mondott műtét” után, váratlanul halt meg az énekes.
„Elnémult a mikrofon. Elment az ember, a legfeketébb hangú fehér énekes, aki mankóra támaszkodva is...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 10:42 ]
Paul Gauguin francia festőművész életművét bemutató kiállítás nyílik október végén a Szépművészeti Múzeumban, Budapesten.
Az október 30-tól látható A Bonjour Monsieur Gauguin. A posztimpresszionisták és szimbolisták körei című tárlaton 150 remekművel, köztük 80 Gauguin-alkotással találkozhat majd a...
2026. SZEPTEMBER 17.
[ 10:24 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

