Kultúra
Folyóiratok egymás szomszédságában
Anyaországi, erdélyi és délvidéki folyóirat első közös bemutatkozása Szabadkán
Betűméret:             

A szegedi székhelyű, a város nevét viselő havonta megjelenő várostörténeti és kulturális folyóirat, az aradi Irodalmi Jelen havilap és az Aracs, a délvidéki magyarság közéleti negyedévi folyóirata mutatkozik be Szabadkán október 7-én, majd 14-én Aradon, valamint 30-án Szegeden.

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával létrejövő Folyóiratok egymás szomszédságában elnevezésű hármas találkozó első állomásán kedden este hat órakor Szabadkán, a Népkör Magyar Művelődési Központban tárlatmegnyitóval kezdődik.

Gyurkovics Hunor Szervátiusz-díjas festőművész (aki az Aracs folyóirat egyik alapítója és képzőművészeti szerkesztője) legújabb munkáit állítja ki, amelyekről Bata János, az Aracs főszerkesztője mond bevezető gondolatokat. Az Irodalmi Jelent Bene Zoltán rovatvezető, a Szeged című folyóiratot pedig Hegedűs Réka és Kiss Norbert szerkesztők mutatják be. Az Aracs folyóirat képviseletében a főszerkesztő mellett Gubás Ágota olvasószerkesztő vesz részt.

Az esten közreműködik H. Balogh Gyula blues-zenész.

Július 5-én rendezik meg a Csík Zenekar FESZT-et a Budapest Parkban, ahol a Csík Zenekarral fellép majd Szalonna és bandája, a Besh O Drom és Szabó Balázs Bandája, valamint ott lesz Törőcsik Franciska és Vecsei H. Miklós színészek, és Mező Misi énekes is. A Csík Zenekar a koncerten fellépő vendégeket úgy választotta...
2026. JÚNIUS 25.
[ 14:55 ]
Generációk és zenei műfajok találkoznak augusztus 9-én a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján megrendezett Bródy Dalok Napján, ahol több mint ötven előadó csaknem hetven szerzeménnyel idézi fel Bródy János több mint hat évtizedes pályafutását, írja az MTI. A szervező keddi tájékoztatása szerint a koncertre mintegy...
2026. JÚNIUS 23.
[ 11:47 ]
2026. június 20-án váratlanul meghalt Nyakó Júlia színésznő – írta a Stúdió K Színház a család közleménye alapján. Az Aase-díjas színésznő 1963-ban született Debrecenben. Második osztályos szakközépiskolásként választotta ki Rózsa János filmrendező a Vasárnapi szülők című filmjének...
2026. JÚNIUS 22.
[ 21:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó