Kultúra
Eltűnt Picasso-kép után nyomoz a spanyol rendőrség
Betűméret:             

Nyomozást indított a spanyol rendőrség egy Picasso-kép után, amelynek akkor veszett nyoma, mikor Madridból egy granadai kiállításra szállították - számolt be róla a The Guardian brit napilap online kiadása.

A magánkézben lévő Naturaleza muerta con guitarra (Csendélet gitárral) című Picasso-alkotás értékét mintegy 600 ezer euróra teszik.

Az 1919-ből származó, 12,7 centiméterszer 9,8 centiméteres, vízfestékkel és ceruzával készült kis papírképet a granadai CajaGranada kulturális központban akarták kiállítani, ezért több tucatnyi további műalkotással együtt becsomagolva indították útnak Madridból.

A hatóságok közlése szerint a kiállítás kurátorai október 10-én tettek feljelentést a festmény eltűnése miatt. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, de egyelőre nem történt letartóztatás.

A rendőrség azt vizsgálja, hogy a műalkotás Madrid és Granada között mikor és hol tűnhetett el.

A CajaGranada Alapítvány közlése szerint a szállítmány október 3-án, a terveknek megfelelően érkezett meg Madridból. De az összes műtárgyat csak napokkal később, a kicsomagoláskor tudták leellenőrizni, mert nem minden becsomagolt mű számozása volt rendben.

A kiállítás anyagát az érkezéstől a kicsomagolásig videókamerával figyelték, ezért az alapítvány szerint a Picasso-festmény valamikor út közben tűnhetett el.

Spanyol médiajelentések szerint a szállítók Granadába tartva feltehetően megálltak éjszakára, és ez alatt felváltva ügyeltek az értékes szállítmányra. (MTI)

Kiosztották az idei Grammy-díjakat - illusztráció
2026. FEBRUÁR 2.
[ 8:11 ]
Meghalt Fenyő Miklós - illusztráció
2026. JANUÁR 31.
[ 9:02 ]
71 éves korában meghalt Catherine O’Hara Emmy-díjas színésznő, akit többek között a Reszkessetek, betörők!-ben alakított szerepe tett világszerte ismertté. A színésznő halálhírét menedzsere erősítette meg. Catherine O’Hara leginkább olyan közkedvelt sorozatokban és filmekben játszott, mint a Schitt’s Creek, a...
2026. JANUÁR 30.
[ 21:36 ]
Tordán minden évben a magyar kultúra napja jegyében rendezik meg a Tordai Napok indító műsorát, és ez idén sem volt másként, hiszen január 24-én megkezdődött a rendezvénysorozat. Ezúttal még egy jubileum is társult a programhoz: egész évben Torda újratelepítésének 250. évfordulóját is ünneplik, így a kezdőműsort is...
2026. JANUÁR 29.
[ 16:22 ]
A magyar népzenekutatás új irányairól New Yorkban és New Orleansban tartott előadást Both Miklós, a Hagyományok Házának főigazgatója. Both Miklós az MTI-nek elmodta, hogy New Yorkban a Liszt Intézet szervezésében kedden este ismeretterjesztő előadáson számolt be a magyar kutatási utakról, módokról, amelyek az...
2026. JANUÁR 29.
[ 13:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó