Kultúra
Sárkányok Kabul felett: A játékfilm a honvédség 2021-es kabuli mentőakcióját dolgozza fel
Lajos Tamás: Magyar film még nem készült ilyen volumenű számítógépes utómunkával
Betűméret:             

Magyar film még nem készült ilyen volumenű számítógépes utómunkával - mondta Lajos Tamás producer a Sárkányok Kabul felett című magyar film hétfői sajtónapján.

A kérdésre, hogy miért tartotta fontosnak a film elkészítését, Lajos Tamás azt mondta, szerinte a magyar katonaság, a magyar katona dicsőségéről, hazaszeretetéről, hivatástudatáról még nem készült korábban méltó mozifilmes, dramatikus alkotás.

A film utómunkálatairól elmondta, hogy a tájak, hátterek mellett a díszleteket is kiegészítették számítógéppel, és úgy forgatták le a Kabulban játszódó alkotást, hogy közben "ki sem tették a lábukat Magyarországról".

Egy kérdésre válaszolva a film szerelmi száláról elmondta, hogy teljesen fiktív, az írói fantázia szüleménye. "Ez egy játékfilm, mese, megtörténhetett volna, de nem így történt" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az alkotás a játékfilmes dramaturgia igényei és eszköztára szerint készült.

A Dyga Zsombor rendezésében készült háborús akciófilm a Sámán Pajzs fedőnevű katonai műveletet, azaz a Magyar Honvédség 2021-es kabuli mentőakcióját dolgozza fel.

"Óriási felelősség, hogy számos olyan statisztánk volt, akit visszavittünk a valós élethelyzetébe, és egyszer csak ott álltak ugyanabban a csatornában, ahol három évvel ezelőtt valóban a saját életüket mentették" - fogalmazott Dyga Zsombor.

Simon Péter ezredes, katonai szakértő hitelesnek találta a filmet: az alkotás drámaisága szerinte nem áll messze a 2021-es események valóságától, a főszereplők által megformált karakterek valós megfelelőit pedig személyesen is ismeri. A film - sűrítve - olyan eseményeket mutat be, amelyek tényleg megtörténtek az Afganisztánban szolgáló magyar katonákkal a Magyar Honvédség 18 éves szerepvállalása alatt - magyarázta.

Arra is kitért, hogy büszke arra, ahogyan a Magyar Honvédség a műveletet végrehajtotta.

Mészáros Blanka színésznő arról beszélt, számára azért volt érdekes az orvosnő szerepe, mert magában hordozza a filmben bemutatott, eszkalálódott helyzet feszültségét, az életveszély és az életmentés közti vékony határvonalat.

Jászberényi Gábor színész a forgatási élményei kapcsán párhuzamot vont a filmkészítés és a katonai szolgálat között: mint mondta, hasonló a hierarchia, mindenkinek megvan a maga szerepe és dolga, amelyek összekapcsolódnak egy közös cél, a küldetés végrehajtása érdekében.

A Sárkányok Kabul felett a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Stúdió gyártásában, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szakmai támogatásával készül, a Sárkányok Produkció Kft. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciós partnerségével.

Forgatókönyvírója Horváth Áron, operatőre Dobos Tamás, vágója Barsi Béla és Hack Júlia. További szereplői Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András.

A magyar mozikban november 20-án debütáló háborús akciófilm a Sámán Pajzs fedőnevű katonai műveletet, azaz a Magyar Honvédség 2021-es kabuli mentőakcióját dolgozza fel.

Elhunyt Marina Vlady - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 8:51 ]
Kommentárok a valóság túlsó feléről - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 22:36 ]
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a tárlat szakmai átvilágítása. Az egy hete ideiglenesen bezárt múzeum kedden 10 órakor nyitotta meg ismét kapuit. Az...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:39 ]
Elindult egy a rendszerváltás időszakát személyes visszaemlékezések segítségével a fiataloknak bemutató magyar, lengyel és szerb projekt, az uniós támogatással megvalósuló program eredményeit a többi között állandó kiállítás mutatja majd be az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta Kodácz...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 17:33 ]
Sándor Zoltán színdarabja nyert a zsűri döntése alapján a vajdasági magyar drámaíróversenyen hétfő este Újvidéken, míg a közönségszavazáson Csík Mónika szövege bizonyult a legjobbnak. A megírandó mű címét - Fejlesztések kívül és belül - a Magyar Szó aktuális számának cikkcímei közül sorsolással...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 7:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó