Kultúra
Majdnem 3 millió euróért kelt el az eltűnt, majd előkerült Rubens
Betűméret:             

Peter Paul Rubens (1577-1640) híres flamand festő 1613 óta elveszettnek hitt képe 2,94 millió euróért kelt el árverésen Franciaországban - közölte a versailles-i Osenat aukciósház.

A csaknem 3 millió euróval a vételár túlszárnyalta a kép egy-két millió euróra becsült értékét.

"Ez egy 1613-ban festett remekmű, Krisztus a keresztfán, amely eltűnt, és 2024 szeptemberében találtam meg egy Párizs 6. kerületében lévő magánpalotában végzett leltározás és eladás során" - ismertette Jean-Pierre Osenat, az aukciósház vezetője még szeptemberben az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. "Ez a barokk festészet kezdete, a keresztre feszített Krisztust magányosan, ragyogva, a komor és fenyegető háttérből élénken kiemelkedve ábrázolja. A távolban, a sziklás, zöld színű Golgota hegye mögött látszik fényben úszva, de feltehetően viharban Jeruzsálem városa" - tette hozzá az Infostart híre szerint.

A képet egy véset alapján azonosították, és "hosszú műszaki vizsgálatok, röntgenfelvételek és festékelemzés alapján hitelesítették" - mondta Osenat.

A festmény eredetiségét Nils Büttner szakértő is megerősítette, aki a 16. és 17. századi flamand művészetre szakosodott antwerpeni Centrum Rubenianum elnöke.

A festő számos képet festett az egyház számára, ez a 105,5-szer 72,5 centiméteres remekmű feltehetően egy magángyűjtő számára készült. William Bouguereau, a XIX. századi akadémiai festő tulajdonában volt, majd annak a párizsi magánpalotának a tulajdonosaié lett, amelyben megtalálták.

Július 5-én rendezik meg a Csík Zenekar FESZT-et a Budapest Parkban, ahol a Csík Zenekarral fellép majd Szalonna és bandája, a Besh O Drom és Szabó Balázs Bandája, valamint ott lesz Törőcsik Franciska és Vecsei H. Miklós színészek, és Mező Misi énekes is. A Csík Zenekar a koncerten fellépő vendégeket úgy választotta...
2026. JÚNIUS 25.
[ 14:55 ]
Generációk és zenei műfajok találkoznak augusztus 9-én a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján megrendezett Bródy Dalok Napján, ahol több mint ötven előadó csaknem hetven szerzeménnyel idézi fel Bródy János több mint hat évtizedes pályafutását, írja az MTI. A szervező keddi tájékoztatása szerint a koncertre mintegy...
2026. JÚNIUS 23.
[ 11:47 ]
2026. június 20-án váratlanul meghalt Nyakó Júlia színésznő – írta a Stúdió K Színház a család közleménye alapján. Az Aase-díjas színésznő 1963-ban született Debrecenben. Második osztályos szakközépiskolásként választotta ki Rózsa János filmrendező a Vasárnapi szülők című filmjének...
2026. JÚNIUS 22.
[ 21:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó