A vajdasági magyar hivatásos színházak komoly anyagi, szervezeti és politikai kihívásokkal szembesülnek, miközben továbbra is jelentős szakmai presztízzsel rendelkeznek a régióban - derült ki egy, a vajdasági magyar színházi rendszer helyzetét elemző hétfő esti beszélgetésből.

A szabadkai Pannon RTV Közbeszéd című műsorának vendégei, vajdasági magyar kőszínházak igazgatói szerint egyszerre töltenek be közösségépítő szerepet és küzdenek a fennmaradásért. A rendszerben alulfizetett műszaki dolgozók, szűkös produkciós keretek, bizonytalan támogatási struktúrák és politikai függőségi viszonyok nehezítik a működést, miközben a társulatok művészi színvonalukat igyekeznek megőrizni.

A beszélgetésben elhangzott, hogy Vajdaságban jelenleg négy magyar nyelvű hivatásos kőszínház működik: az Újvidéki Színház, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, a Kosztolányi Dezső Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház. A színházigazgatók, Urbán András, Kovács Nemes Andor, Mészáros Gábor és Dévai Zoltán szerint ugyanakkor mindegyik intézmény létszámhiánnyal és alulfinanszírozottsággal működik.

Kiemelték, hogy a kisebb társulatokban a színészek gyakran műszaki feladatokat is ellátnak, díszletet építenek vagy pakolnak, mivel nincs elegendő technikai személyzet. A műszaki dolgozók és háttéralkalmazottak sok esetben minimálbérért dolgoznak.

A beszélgetés résztvevői egybehangzóan állították: a közönség és a politika hajlamos úgy gondolni, hogy a "kis színháznak" kevesebb pénz kell. A tapasztalat szerint épp ellenkezőleg: mivel nincsenek saját műhelyeik, mestereik, szinte mindent külső szolgáltatótól kell megrendelni - vagy a színészek végzik el a technikai munkát, fizetés nélkül.

A finanszírozási rendszer több lábon áll: az önkormányzatok jellemzően a béreket és az alapműködést fedezik, míg az új produkciók jelentős része magyarországi támogatásokból, elsősorban a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. forrásaiból valósul meg.

A résztvevők szerint az anyagi nehézségek ellenére a vajdasági magyar színházak továbbra is jelentős szakmai elismertségnek örvendenek, rendszeresen szerepelnek fesztiválokon, és a szerbiai, illetve magyarországi szakmai kritika is figyelemmel követi munkájukat. Ugyanakkor hangsúlyozták: a támogatási rendszer kiszolgáltatottá teszi az intézményeket, mivel a vezetők érzékelik azokat a politikai határokat, amelyeken túl a finanszírozás vagy a vezetői kinevezések veszélybe kerülhetnek.

A beszélgetés résztvevői úgy vélték, a vajdasági magyar színházak jövője szempontjából kulcsfontosságú lenne a stabilabb működési finanszírozás, több technikai és adminisztratív alkalmazott felvétele, valamint a közönségépítés támogatása.

Hangsúlyozták: a színházaknak meg kell őrizniük társadalomkritikus és közösségformáló szerepüket, még akkor is, ha ez időnként kényelmetlen a politikai döntéshozók számára.