Július 9. és 12. között ötödik alkalommal rendezik meg a Nyárhangoló Fesztivált Palicson. A négynapos rendezvény a zenei, irodalmi, színházi és képzőművészeti programok mellett családi kikapcsolódási lehetőségekkel, kézműves vásárral és gasztronómiai kínálattal várja az érdeklődőket.
A fesztivál csütörtökön három kiállítás megnyitójával veszi kezdetét. A közönség Nagy Perge László, Godnics Bakos Zsanett és Bezzeg Gyula alkotásait tekintheti meg.
Pénteken hivatalosan is megnyitják a fesztivált, ezt követően többek között Stefanovics Angéla stand-up estje, a Luma Dui koncertje, valamint táncház várja a látogatókat. A hétvége során fellép Bíró Eszter és Varró Dániel, operettel érkezik a Magyar Zenész Színház, koncertet ad az El Gusto Del Flamenco és a Mosaic Party Band, vasárnap pedig a ValMar nagykoncertje zárja a zenei programokat.
Az irodalom kedvelői Hász Róberttel és N. Nagy Zoltánnal találkozhatnak, míg vasárnap levetítik a Bartók nyomában című filmet, amelyet közönségtalálkozó követ. A programban színházi előadás, bűvészshow, gyermekfoglalkozások, kézműves vásár, borutca, valamint egész hétvégén családi és közösségi programok is szerepelnek.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

