Magazin
Valentin-nap? Bálint-nap?
Betűméret:             

Bár a Valentin- vagy Bálint-napnak a ma ismert formában nincsenek magyar hagyományai, mára már óhatatlanul elterjedt. De hogyan került ide ez a szokás?

Bálint napján a madarak párosodnak, így tartják a magyar néphagyományban. A "modern" Valentin-nap úgy került ide a rendszerváltás után, a kilencvenes években, hogy Guba Ágnes virágkötőmester és egy Amerikába szakadt magyar a budapesti Andrássy úton egy "Lufilandet" hozott létre. Az üzlet már nincs meg, de a hagyomány elterjedt az országban - mondta Tátrai Zsuzsanna néprazkutató az InfoRádióban.

A néprajzkutató szerint minden olyan szokás, ami hagyománnyá is válik, és ami arról szól, hogy az emberek kinyilvánítják a szeretetüket egymás iránt, az ellen semmi kifogásunk nem lehet. Kifogásunk esetleg például a csecsebecsék esztétikumával kapcsolatosan lehet - tette hozzá.
Személyes élményként elmesélte, hogy három gyermeke közül a két idősebbnél nem honosodott meg ez a szokás, a legfiatalabbnál igen, ők elmennek vacsorázni Valentin-napon. "De így van ez a hagyományokkal: vannak generációk, akik számára idegen, és vannak, akik ebbe már beleszületnek, belenőnek, természetesnek tartják és szeretik is. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy

a szokások elterjedésében a reklámnak, a kereskedelemnek óriási szerepe van.

A szokásokat egyébként mindig "magyarítjuk", de ezt a napot annyira azért nem magyarítottuk, hogy Bálint-nap legyen a neve, és az ajándékokon látható feliratok sem változtak át magyarrá az idők folyamán - a néprajzkutató nagyon reméli, hogy ez egyszer mégis megtörténik.

Bálint napjának egyébként korábban nem volt jelentősége a magyar néphagyományban, nálunk szerelemjósló, szerelemvarázsló napok inkább a karácsonyi ünnepkörben vannak. Ám a Valentin-nap elterjedéséhez az is hozzájárulhatott, hogy - többnyire - farsang idejére esik.

A kereskedelem is profitál belőle

A Valentin-napi költések 17 százalékkal, a készülődés alatti vásárlások összege pedig több mint 30 százalékkal nőtt az elmúlt három évben - közölte a Mastercard egy 53 ország adatait feldolgozó tanulmány alapján. A magyarok is egyre többet költenek Valentin-napon.

Magyarországon számottevően az utóbbi néhány évben indult be a Valentin-napi vásárlás, az elmúlt három évben 48 százalékkal nőtt a vásárlások értéke. Tavaly február 14. előtt a magyarok

  • 33 százalékkal költöttek többet ékszerre, mint 2017-ben, míg
  • a virágboltokban 163 százalékkal hagytak ott többet.
  • Közel 3,5 milliárd forintot fizettek ki éttermekben a Valentin-nap környékén, ami 82 százalékos növekedést jelent az elmúlt három év során.

Mindent összevetve tavaly közel 12 milliárd forintot költöttek el a magyarok, átlagosan 4800 forintot fejenként.

Az Európai Unió október 12-én bevezette az új be- és kilépési nyilvántartási rendszerét (EES), amely minden, az EU-n kívüli országokból érkező vagy onnan távozó utast automatikusan regisztrál a schengeni határokon. A rendszer célja a határátlépések egyszerűsítése és a várakozási idő hosszú távú csökkentése,...
2025. OKTÓBER 23.
[ 17:20 ]
A mesterséges intelligencia fejlődésének valódi mérföldköve nem az lesz, amikor a gépek mindenben túlszárnyalják az embert, hanem amikor a társadalom egyre több döntéshelyzetben a gépi ítéletet fogja megbízhatóbbnak tartani – erről beszélt Huszár Ferenc, a Cambridge-i Egyetem mérnökinformatikus professzora a Qubit 12....
2025. OKTÓBER 23.
[ 12:36 ]
Súlyos baleset történt szerda reggel Újvidéken, a Felszabadulás sugárúton: egy fiatal nő kiesett egy épület második emeletéről, és ráesett egy járókelő férfira. A Vajdasági Klinikai Központ közleménye szerint mindkét sérültet súlyos testi sérülésekkel szállították kórházba. A nő több törést szenvedett,...
2025. OKTÓBER 22.
[ 17:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó