Az Európai Unió célja, hogy 2027 végéig teljesen megszüntesse az orosz gáz- és kőolajimportot, miközben a tagállamok többsége a tengeri kijáratnak köszönhetően a hiányzó mennyiséget cseppfolyósított földgázzal (LNG) is pótolhatja. Szerbia – uniós tagság híján és tengerpart nélkül – más úton próbálja csökkenteni kiszolgáltatottságát: az energiapolitika középpontjában a beszerzési források diverzifikálása áll, elsősorban Románia és Észak-Macedónia felé tervezett gázösszeköttetések kiépítésével.

Az EU 27 tagállama közül mindössze öt ország nem rendelkezik tengeri kijárattal – Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Luxemburg –, így számukra az LNG-terminálok nem jelentenek közvetlen megoldást. Az LNG-terminálok olyan kikötői létesítmények, amelyek a cseppfolyósított földgázt fogadják, tárolják, majd visszagázosítják, ezután pedig vezetéken juttatják el a fogyasztókhoz. A beruházási költségek jelentősen eltérhetnek; a Reuters szerint például a németországi Stade városában 2024-ben megkezdett terminál mintegy 1,6 milliárd euróba kerülhet.

Az EU számára az orosz gáz alternatívái között a norvég és a kelet-mediterrán források, illetve az Egyesült Államokból érkező LNG szerepel. Ugyanakkor orosz források azt állítják, hogy az orosz vezetékes gáz Európában mintegy 50 százalékkal olcsóbb, mint az amerikai LNG.

Az EU a REPowerEU terv keretében már az év elejétől fokozatosan szorítja vissza az orosz gáz importját, a teljes tilalmat pedig legkésőbb 2027 végéig kívánja bevezetni, emlékeztet összefoglalójában a Tanjug. A nagyfokú függés és az infrastruktúra korlátai miatt Magyarország és Szlovákia átmeneti mentességet kapott. A 2025. június 17. előtt megkötött rövid távú szállítási szerződések esetében az importtilalom 2026. június 17. után, a hosszú távúak esetében 2027. szeptember 30. után léphet életbe. A cseppfolyósított földgázra vonatkozóan a rövid távú szerződések esetén a tilalom április 25-én, a hosszú távú megállapodásoknál pedig 2027. január 1-jén kezdődne. Kivételes esetben – ha egy tagállam nem tudja teljesíteni a tárolási célokat – a határidő november 1-jéig kitolható.

A döntés nem érinti az orosz gáz harmadik országok felé irányuló tranzitját, ugyanakkor Szerbiától – mint EU-tagjelölt országtól – elvárják, hogy fokozatosan összhangba hozza jogrendjét az uniós szabályokkal, így az energiapolitikát is. Az EU szerbiai küldöttsége szerint a háború csak felgyorsította a korábban meghozott uniós döntéseket: „Oroszország egy időben közel 50 százalékos részesedéssel bírt Európa gázellátásában. Bármely közgazdász meg tudja erősíteni, hogy ez túlságosan nagy függés.”

Szerbia esetében a kérdés különösen éles, mivel az ország a földgáz terén erősen importra szorul, és nem számol jelentős új lelőhelyek felfedezésével. A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint 2025-ben a szerbiai gázimport 80 százaléka orosz eredetű volt. Ez a gáz a Balkáni Áramlaton érkezik, Törökországon és Bulgárián keresztül.

Ugyanakkor 2024-ben Szerbiába már érkezett azerbajdzsáni gáz a Dimitrovgrad–Niš gázösszeköttetésen keresztül; 2026-ig évi legfeljebb 400 millió köbméter szállítására van szerződés, és a mennyiség várhatóan 2027 előtt nem nő. Ezzel – a korábbi, évtizedeken át Ukrajnán és Magyarországon át zajló szállítások és az egyetlen belépési pont (Horgos) után – Szerbia ellátása két irányból vált lehetségessé: Bulgária felől orosz, illetve azerbajdzsáni forrásból.

Szerbia jelenleg további interkonnektorokat épít Románia és Észak-Macedónia felé, és felmerült az is, hogy hasonló módon Horvátországgal is összekapcsolódhatna, a krki LNG-terminál felől. Ezek az összeköttetések hozzáférést biztosíthatnak több forráshoz: a BRUA vezetékrendszerhez (Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria), a TANAP/TAP útvonalhoz, a görög és horvát LNG-terminálokhoz, valamint a Romániában termelt gázhoz. A román és az észak-macedón interkonnektoroknak 2027-ig kellene elkészülniük; becslések szerint Romániából évente 1,6–2,5 milliárd köbméter, Észak-Macedóniából pedig mintegy 1,5 milliárd köbméter gáz érkezhetne.

A diverzifikációval Szerbia csökkentené az egyetlen beszállítótól való függést, és erősebb alkupozíciót szerezhetne árakban és kapacitásokban. Aleksandar Vučić szerb elnök február elején a Reutersnek azt mondta: Szerbia továbbra is nagy mennyiségben vásárolna orosz gázt, ugyanakkor tervezi, hogy évente 500 millió köbmétert az EU közös gázbeszerzési mechanizmusán keresztül biztosítana – ez az ország teljes igényének körülbelül egyötöde.

A 2025 májusában lejárt hároméves gázmegállapodás után Szerbia és Oroszország rövid távú hosszabbításokban állapodott meg. A jelenlegi határidő március 31., a Srbijagas vezérigazgatója, Dušan Bajatović pedig nemrég jelezte, hogy további hat hónapos hosszabbítást vár. A The Moscow Times korábbi közlése szerint Oroszország jelenleg napi körülbelül hatmillió köbméter gázzal látja el Szerbiát, ezer köbméterenként mintegy 290 eurós áron, szemben az európai piaci körülbelül 360 eurós árszinttel.

Közben az EU egészében Oroszország részesedése a gázellátásban 45 százalékról (2021) 19 százalékra (2024) csökkent, 2026 januárjától pedig az orosz gáz aránya körülbelül 13 százalék az EU teljes fogyasztásában. A REPowerEU keretében közel 300 milliárd eurót mozgósítottak, a fő finanszírozási forrás az uniós újjáépítési alap (RRF). A terv három pillére: az energiahatékonyság javítása, a beszerzési források diverzifikálása és az Oroszországtól való függés csökkentése, valamint a tiszta, megújuló energia felé való gyorsabb átállás.

Az EU üzenete szerint a „legolcsóbb energia az, amit nem használunk el” – a kérdés csak az, hogy a régióban, különösen Szerbiában mekkora ára lesz az energiai „függetlenségnek”, és mennyire lehet úgy csökkenteni a kitettséget, hogy közben az ellátás biztonsága és a megfizethetőség se sérüljön.