Magazin
Kitört két indonéziai tűzhányó
Betűméret:             

Kitört kedden két indonéziai tűzhányó, hamufelhőt lövellnek a magasba és egyéb forró vulkáni törmelékeket a hegyek oldalára. Az egyik a Szumátra szigeten lévő Sinabung, a másik pedig a Jáván található Merapi. Egyelőre senki nincs veszélyben.

A 2600 méter magas Sinabung hamuoszlopa mintegy ötezer méter magasra nyúlik, a hegy oldalán pedig folyik le a forró gázokat és olvadt kőzeteket tartalmazó törmelékár - közölte az indonéz földtani hivatal.

A vulkán az elmúlt egy hétben kezdett el ismét működni, ez idő alatt 13-szor jegyeztek fel hamukitörést. Újabb lakosokat nem kellett kitelepíteni, és a légi közlekedést sem zavarja egyelőre, de a hatóságok felszólították az embereket, hogy három kilométernél közelebb ne menjenek a kráteréhez. A Sinabung 2010 óta többször működésbe lépett, előtte négyszáz éven át nyugalomban volt. 2010-ben kettő, 2014-ben tizenhét, 2016-ban pedig kilenc falusi halálát okozta forró vulkáni törmelék, valamint miatta harmincezer embernek el kellett hagynia az otthonát az évek során.

A 2968 méter magas Merapi 2018 óta tört ki többször. Ezúttal törmeléke már csaknem két kilométer hosszan folyt le a hegy délnyugati oldalán a földtani intézet közlése szerint. Előtte 2010-ben volt egy nagy kitörése, amelynek 340 ember esett áldozatul, és 60 ezret ki kellett telepíteni. Jelenleg ez a legaktívabb indonéziai vulkán.

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn helyezkedik el, és nagyjából 130 tűzhányója van, az országban a vulkánkitörések mellett a földrengések is gyakoriak. (MTI)

A szerbiai egyetemisták tiszteletére SL3-nak nevezte el kutatócsoportja egyik felfedezett galaxisát Darko Donevski szerb asztrofizikus. A különleges névadással az Egyetemista Lista előtt kívánt tisztelegni, amely az október 25-i parlamenti választásokon a szavazatok mintegy 53 százalékát szerezte meg – számolt be róla az N1...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:22 ]
A halloweeni dekorációként árusított tökök nem feltétlenül alkalmasak emberi fogyasztásra, sőt egyes fajták már kis mennyiségben is mérgezést okozhatnak. A veszélyt jelentő anyagokat még a sütés vagy a főzés sem semlegesíti. A szakemberek figyelmeztetése szerint a dísztökök kukurbitacinokat tartalmazhatnak. Ezek a...
2026. OKTÓBER 30.
[ 20:28 ]
A belgrádi közlekedési rendőrség 140 ezer dináros pénzbírsággal sújtott egy gépkocsivezetőt agresszív vezetés és több közlekedési szabálysértés miatt. A sofőr vezetés közben mobiltelefont használt, és a biztonsági övet sem kapcsolta be. Az esetről készült felvétel a közösségi médiában is megjelent. A...
2026. OKTÓBER 29.
[ 16:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó