Magazin
Dukátok és hasis Horgosnál

Húsz dukátot, továbbá hasist találtak a vámosok még szombaton Horgoson, egy személygépkocsi hátsó ülésén, írja az RTS.

Az autó Szerbiába tartott, amikor a vámosok a rendőrökkel együttműködve megtalálták a 20 darab Ferenc József arany dukátot, illetve egy kisebb mennyiségű kábítószert. A Mercedes gépkocsit, amelyben két lengyel állampolgár ült, alaposabb ellenőrzés céljából félre állították.

A kocsi előzőleg a szabad sávba sorakozott be, nem oda, ahová a bejelentés-köteles tárgyakat szállító járműveknek kell. Utána a kérdésre, hogy van-e bejelenteni valójuk, ugyancsak azt mondták a hatóság embereinek, hogy nincs. A kocsi átkutatásakor a hátsó ülésen lévő táskából először a hasis került elő, továbbá egy precíziós mérleg, három zúzógép és pipa.

A táskából később előkerült 20 Ferenc József aranydukát is, amelyek darabonkénti értéke 110 ezer dinár.

A pénzeket a kihágási eljárás idejére lefoglalták, a kábítószert pedig elkobozták.

N. E.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harminc évre ítélték Robert Kellyt - illusztráció
2022. JÚNIUS 29.
[ 22:32 ]
Hűtőszekrényt nem volt mindig ilyen nehéz vásárolni, mint napjainkban. Hiszen szinte csak egy-két változat volt a piacon, nem úgy, mint napjainkban, amikor is óriási választékkal találjuk magunkat szembe. Manapság, ezeknek a háztartási eszközöknek nem csak a formája, a színe és a stílusa különbözik, hiszen az...
2022. JÚNIUS 28.
[ 12:17 ]
Az ízlésének (és a háztartási dekorációnak) megfelelő franciaágyak és ágykeretek megtalálása bonyolult feladat lehet. Egyensúlyba kell hoznia a saját szempontjait, illetve hogy az ágytól milyen funkcionalitást kíván (alatti tároló, lécek, matrac és fejtámla), és természetesen az ár is igen fontos szempont. Manapság...
2022. JÚNIUS 28.
[ 12:15 ]
A kánikulában a folyadékpótlásnál a sóbevitelre is fontos figyelni, olyan vizet érdemes fogyasztani, amelynek nátriumtartalma legalább 50 milligramm literenként - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szaktanácsadója kedden az M1 aktuális csatornán. Páldy Anna hozzátette: ha kevés a vízben a nátrium,...
2022. JÚNIUS 28.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban