Magazin
A Házasság Hete Hertelendyfalván
Betűméret:             

Bálint-napon, vagy ahogy más országokban is emlegetik Valentin-napon, kezdetét vette a Házasság Hete rendezvénysorozat Hertelendyfalván.

Első alkalommal a hertelendyfalvi református imaházban gyűltek össze a házaspárok és érdeklődők. A rövid áhítat után Halász Béla, református tiszteletes és felesége Halász Zsuzsanna tiszteletes asszony tartottak előadást a házasság témakörében. Halász Béla beszédében rávilágított arra, hogy a statisztikai adatok alapján a házasság intézménye krízisben van, hiszen nagyon magas a válások aránya, így ez a téma napjainkban különös figyelmet igényel. Felszólalásában a „nem jó az embernek egyedül lenni” igerészlet került középpontba.

Halász Zsuzsanna ez alkalommal egy házaspárt hozott példaként a közönség elé. Ezúttal nem történelmi, hanem inkább lelki és szellemi szempontból ismerhettük meg Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György házasságát. Képekkel, hangoskönyvvel és idézetekkel együtt tehettük magunkévá a házaspár történetét.

Az esemény tanulsága, hogy a házasságot Isten alkotta, így mindig legyünk Istennel együtt hárman párban.

A szervezők a rendezvényt pénteken és vasárnap folytatják a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület székházában.

Vaskeba Hajnalka
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bajusz Róbert, a zentai rotariánusok jelenlegi elnöke az adomány átadásakor hírportálunknak elmondta, hogy a 160 takaró beszerzésére szükséges anyagiakat a klub tagjainak a feleségei gyűjtötték össze a tavaly októberben megrendezett Mosolygós alma elnevezésű jótékonysági akciójuk során, azzal, hogy a jótékonysági...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 20:03 ]
A kúlai rendőrség bűnvádi feljelentést tesz a verbászi alapfokú ügyészségnél egy 34, egy 38 és egy 54 éves nő, valamint egy 57 éves férfi ellen. Csalás miatt emelnek vádat ellenük. A gyanú szerint megtaláltak egy olyan zsákot, amely az egyik pénzszállító cég járművéből esett ki, és amelyben 15 millió dinár...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 14:43 ]
Megszökött egy emberölésért 18 év börtönre ítélt férfi kedden Bukarestben, írja a Maszol.ro az Országos Börtönigazgatóság közlése alapján. A tájékoztatás szerint a 34 éves Mészáros Zsombor délután három óra körül szökött meg a bukaresti második kerületben egy rabszállító járműből. A férfit a Rahova...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 9:12 ]
Beolvasás folyamatban