Magazin
A román rendőrség 66 kilogramm kokaint foglalt le egy lakókocsiban – két szerb állampolgárt letartóztattak
Betűméret:             

A román rendőrség több mint 66 kilogramm kokaint foglalt le egy lakókocsiban, amely Szeben megyében közlekedett, és őrizetbe vett két szerb állampolgárt – közölte a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (DIICOT). A bukaresti bíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el a gyanúsítottak számára.

A becslések szerint az illegális szállítmány feketepiaci értéke nagyjából 3,5 millió euró. Ez az év eddigi legnagyobb kokainfogása Romániában – írja a News.ro.

A letartóztatottak egy 37 éves férfi és egy 46 éves nő, akiket drogokkal való nemzetközi kereskedelemmel gyanúsítanak. A hatóságok szerint a lakókocsi célja az volt, hogy a kábítószert a balkáni útvonalon, Románián keresztül Nyugat-Európába szállítsák.

A rendőrségi közlemény szerint a járműben lévő ágykeret alá rejtve összesen 264 csomag kokaint találtak, írja az RTS.

A drog mellett lefoglaltak 3.500 eurót, 200 dollárt és négy mobiltelefont is. A jármű a bolgár–román határ felé tartott, a gyurgyevói határátkelő irányába.

A gyanúsítottakat először 24 órára vették őrizetbe, majd a bukaresti bíróság 30 napos vizsgálati fogságot rendelt el. Az akciót a román közlekedési és helyi rendőri egységek támogatásával hajtották végre.

Az Európai Unió figyelmeztetései és a hazai jogvédők tiltakozása ellenére a szerb kormány folytatja a Kínában gyártott, fejlett megfigyelőrendszer fejlesztését. A Szabad Európa Rádió (RSE) által megszerzett bizalmas dokumentumok részletesen feltárják, hogyan bővítik a „Biztonságos Város” projekt alapjául szolgáló,...
2025. AUGUSZTUS 13.
[ 19:18 ]
Bár sokáig úgy vélték, hogy az alfa-gal szindróma szinte kizárólag Észak-Amerikában fordul elő, az orvosok figyelmeztetnek, hogy ez a szokatlan allergiás rendellenesség más kontinenseken is terjed – és most Szerbiában is azonosították az első eseteket. „Az alfa-gal szindróma az IgE-típusú ételallergiák egyik...
2025. AUGUSZTUS 12.
[ 17:26 ]
Akár azt is mondhatta volna az a belga állampolgárságú sofőr, aki 215 km/órával száguldott a megengedett 130 helyett, hogy nem túl gyorsan ment, hanem túl alacsonyan repült. Akárhogy is, feljelentés lesz belőle. A szerb belügyminisztérium közlése szerint a közlekedési rendőrség elfogóautója "becserkészett" egy...
2025. AUGUSZTUS 12.
[ 15:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó