Magazin
Újvidéken és Belgrádban plakátokon köszöntik születésnapján Lukasenkát
Betűméret:             

Újvidéken és Belgrádban is óriásplakátok jelentek meg, amelyekkel Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt köszöntik születésnapja alkalmából.

A plakátokat a Naši Konzervatív Mozgalom helyezte ki, amely közleményében azt írta: ezzel szeretnék hangsúlyozni Szerbia és Fehéroroszország hagyományosan jó kapcsolatainak jelentőségét, és emlékeztetni arra, hogy a nagy politikai kihívások idején Szerbiának ki kell tartania őszinte szövetségesei mellett.

Lukasenka, akit gyakran neveznek Európa utolsó diktátorának, több mint 30 éve vezeti Fehéroroszországot, írja az N1.

Ő az első és mindeddig egyetlen elnöke az egykori szovjet tagköztársaságnak, mióta 1994-ben bevezették az elnöki tisztséget – ezzel ő Európa leghosszabb ideje hivatalban lévő államfője.

A nyugati kormányok választási győzelmeit hamisnak, uralmát pedig autokratikusnak tartják. Rendszerét az ellenzék üldözése és bebörtönzése, valamint a független újságírás gyakorlatilag teljes tilalma jellemzi.

Lukasenka rezsimje ellen az Európai Unió szankciókat vezetett be.

Mindennek van már világnapja, miért éppen a görögdinnye maradna ki? Augusztus 3-án ezt a nyári kedvencet ünneplik, és a jelenlegi kánikulában aligha lehetne időszerűbb az alkalom. A jól behűtött dinnye nemcsak édes, hanem magas víztartalmának köszönhetően frissítő is – feltéve, hogy nem az egész görögdinnyét...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 8:26 ]
Őrizetbe vettek egy 36 éves magyar férfit Horvátországban, mert a gyanú szerint drónt reptetett a spliti Szent Jeromos repülőtér körüli tiltott légtérben, és ezzel fennakadást okozott a légiközlekedésben - közölte vasárnap a Split-Dalmácia megyei rendőrség alapján az MTI. A drónt július 31-én este észlelték a...
2026. AUGUSZTUS 2.
[ 17:35 ]
A horgosi határátkelőhelyen a rendőrség ma letartóztatta M. M.-et (1981), mivel a megalapozott gyanú szerint polgári lakosság ellen háborús bűncselekményt követett el. A gyanú szerint a bűncselekményt 1999. július 26-án, a Koszovó és Metóhia területén található Klobukar településen követte el T. S. és S. S....
2026. AUGUSZTUS 2.
[ 13:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó