Magazin
Tizennégy évvel a pusztító cunami után bukkantak rá Japánban egy, a tragédiában meghalt hatéves kislány maradványaira
Betűméret:             

Tizenkét évvel a 2011-es, nagy erejű földrengés kiváltotta pusztító cunami után bukkantak rá Japánban egy, a katasztrófában eltűnt hatéves kislány maradványaira, amelyeket mostanra sikerült azonosítani – közölte pénteken a szigetország rendőrsége.

A helyi hatóságok a sajtónak elmondták, hogy egy romeltakarítást végző munkás 2023 februárjában bukkant állkapocsmaradványokra és fogdarabokra a Honsú-sziget északi részén lévő Mijagi prefektúrában, a későbbi DNS-vizsgálat pedig kimutatta, hogy az emberi maradványok a cunamiban eltűnt Jamane Nacuszéhez tartoznak, írja az MTI.

Jamane Nacusze a szökőár idején Ivate prefektúra part menti városában, Jamadéban lévő otthonában tartózkodott, és onnan sodorta magával az ár.

Az Aszahi Sinbun című japán lap úgy tudja, a maradványokat egy építkezési területen találták meg.

A lap megszólaltatta a kislány családtagjait is, akik köszönetet mondtak a hatóságoknak, amiért végre lezárhatták a fájdalmas ügyet.

A 2011-es, 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőművet. A cunami csaknem 16 ezer ezer ember halálát okozta a távol-keleti országban, 2520 pedig a mai napig is eltűntként van nyilvántartva.

A fukusimai erőmű balesetét az évszázad legnagyobb nukleáris katasztrófájának nyilvánították.

Súlyosan megsérült egy férfi egy szerda este, 20 óra körül történt lövöldözésben Obrenovac területén. A férfit lőfegyver okozta sérülésekkel a belgrádi Katonaorvosi Akadémiára szállították, ahol az intenzív osztályon ápolják. Goran Rondović ezredes az RTS-nek elmondta, hogy a sérült állapota jelenleg stabil,...
2026. SZEPTEMBER 10.
[ 10:43 ]
Ma este tűz ütött ki Péterváradon. A tűz a péterváradi strand közelében keletkezett. Nagy területen ég az aljnövényzet és az erdő. Nagyszámú tűzoltó van a helyszínen, az oltásban önkéntes tűzoltó-egyesületek és kommunális közvállalatok is részt vesznek. A tüzet mostanra sikerült ellenőrzés alá...
2026. SZEPTEMBER 9.
[ 21:55 ]
A rendőrség őrizetbe vett egy 1992-ben született bujanovaci férfit, akit jövedéki termékek tiltott forgalmazásával gyanúsítanak. A belügyminisztérium közleménye szerint a bűnügyi rendőrség, a határrendészet és a zombori rendőrség munkatársai a Zombori Alapfokú Ügyészség utasítására intézkedtek. A...
2026. SZEPTEMBER 9.
[ 18:14 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó