Nem mindennapi módszert választott a munkahelyi kiégés kezelésére egy čapljinai postás: a gyanú szerint a kézbesítésre váró nyugdíjakkal együtt Thaiföldre utazott. Stipe Jukić most azt mondja, megbánta a történteket, de egyszerűen csak elege lett mindenből. A pénzt családja és barátai segítségével visszafizetné.
A hercegovinai Čapljina melletti Višićből származó postás rövid idő alatt a régió egyik legismertebb kézbesítője lett, bár aligha olyan teljesítménnyel, amelyet a posta dolgozói képzésén követendő példaként mutatnának be.
Stipe Jukić szeptember elején tűnt el. A hatóságok szerint eltűnésével egy időben mintegy 50–60 nyugdíj sem jutott el a címzettekhez, ezért később sikkasztás gyanúja miatt eljárás indult ellene. A férfi Mostaron és Szarajevón keresztül, Törökország érintésével jutott el Bangkokba.
Jukić nyolc napot töltött Thaiföldön. Mint később elmondta, régóta szeretett volna eljutni a távoli országba, többek között azért, mert úgy hallotta, ott „a legjobb a szórakozás”. A történet tehát némileg túlmutatott a klasszikus „kiveszek pár nap szabadságot, mert elegem van” forgatókönyvén.
A férfi a horvát sajtónak azt mondta, sajnálja a történteket, és azért „lépett le”, mert elege lett mindenből. Azt is közölte, hogy a teljes összeget vissza szeretné fizetni, ebben pedig családja és barátai segítenek majd neki.
Eltűnését szeptember 7-én az édesanyja jelentette a rendőrségen. Jukić szerint a kommunikációs szünet prózaibb okból alakult ki: Bangkokba érkezése után elromlott a telefonja, a készülékben maradtak a telefonszámai, ő pedig egyet sem tudott fejből. Mire sikerült megjavíttatnia a telefont, odahaza már jóval komolyabb ügy lett a kiruccanásból.
A postást szeptember 16-án, Bosznia-Hercegovinába való visszatérésekor fogták el a bijačai nemzetközi határátkelőn. A rendőrség korábban körözést adott ki ellene.
A hatóságok lehetővé tették az izgága postás számára, hogy szabadlábon védekezzen. Az ügy azonban ezzel természetesen nem ért véget: a „kis burnout” magyarázatát még alighanem jóval hivatalosabb környezetben is elő kell majd adnia.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

