Magazin
Szoboszlait viaszba öntik és november 19-étől mindenki láthatja
Betűméret:             

A Madame Tussauds Budapest bejelentette, hogy Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap.

A magyar válogatott kapitánya és a Liverpool játékosa kétszer is részt vett a 250 éves márka műhelyi munkájában, ahol több órát töltött, fényképeket készítettek róla, és felmérték fizikai paramétereit. A figurát november 19-től tekintheti meg a közönség – áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A Dorottya utcai Madame Tussauds Budapest több mint 60 figurával rendelkezik. A termekben világsztárok és politikusok mellett a magyar kultúra, sport, tudomány és történelem kiemelkedő alakjai is megtalálhatók.

Szoboszlai Dominik az ikonok közé kerül: a Madame Tussauds Budapest produkcióban látható a labdarúgó Aranycsapat legendás kapitánya, Puskás Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László, valamint a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka viaszfigurája is. A kiállítás “lakója” a nyolcszoros olimpiai bajnok Usain Bolt, a külföldi labdarúgók közül pedig Lionel Messi és Cristiano Ronaldo rendelkeznek figurával Budapesten.

Az újvidéki Péterváradi vár helyett idén az egyiptomi piramisok tövében írt új fejezetet az EXIT. A szerbiai fesztiválszervezők október 9-én és 10-én rendezték meg a Starlight Fesztivált, amely több tízezer látogatót vonzott a világ több mint száz országából. A különleges helyszínen a nemzetközi elektronikus zenei...
2026. OKTÓBER 13.
[ 13:55 ]
Újabb robotika-világbajnokság megrendezésére készül Magyarország: az Edutus Egyetem 2029-ben Európai Nyílt Bajnokságot, 2031-ben pedig World Robot Olympiad-világdöntőt szeretne hazánkba hozni. A nemzetközi szervezettel már megkezdődtek az előzetes egyeztetések. A terveknek különös aktualitást ad, hogy a magyar csapatok...
2026. OKTÓBER 13.
[ 8:35 ]
Nem mindennapi munkaügyi ügy került bíróság elé Brazíliában: egy gyári dolgozó 2025 folyamán összesen 88 orvosi igazolást nyújtott be, miközben betegszabadsága alatt rendszeresen vallási rendezvényeken vett részt, sőt lelkészként is tevékenykedett. A munkáltató végül elbocsátotta, a bíróság pedig jogosnak ítélte a...
2026. OKTÓBER 12.
[ 10:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó