Magazin
Diákokra bíznák a döntést: Kész a javaslat a mobiltelefonok iskolai tilalmáról
Betűméret:             

Elkészült az a törvénytervezet, amely megtiltaná a mobiltelefonok használatát az általános és középiskolákban – jelentette be Zoran Pašalić.

A szerbiai ombudsman hangsúlyozta: mielőtt a javaslat a nyilvánosság elé kerülne, a diákok véleményét kérik ki, vagyis éppen azokét, akiket a szabályozás közvetlenül érint.

A kész tervezetet már átadták a fiataloknak véleményezésre, a törvény véglegesítését pedig az észrevételeik alapján végzik el, írja a 021.rs portál.

„Amint megérkeznek a megjegyzések, és beépítjük őket a szövegbe, a tervezetet nyilvánosságra hozzuk”

– mondta Pašalić.

Hozzátette: tíz napon belül egyeztetnek a Fiatal Tanácsadók Testületével is, amelynek javaslataira különösen számítanak.

A kezdeményezés célja, hogy átgondolt, a diákok valós igényeire is reagáló szabályozás szülessen. Az ombudsmani hivatal szerint nem pusztán tiltásról van szó, hanem arról is, hogyan lehet az iskolai környezetet fókuszáltabbá és nyugodtabbá tenni úgy, hogy közben a tanulók hangja is érvényesüljön. A következő hetekben derül ki, milyen változtatásokat javasolnak a fiatalok – és hogyan formálják majd át a végleges törvénytervezetet.

Megkezdődött a bírósági tárgyalás Tupac Shakur rapénekes három évtizeddel ezelőtti meggyilkolásának ügyében hétfőn Nevada államban. A vádlott Duane Davis egykori bandavezér, aki a vád szerint utasítást adott az előadó meggyilkolására Las Vegas belvárosi sétányán 1996-ban. A kaszinóváros bíróságán a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:25 ]
Műemlékké nyilvánítanák Szlovéniában a Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök nevét formázó, kövekből kirakott óriási feliratokat a Sabotin-hegyen és Dekani település közelében - számolt be róla a szlovén közszolgálati televízió (RTV SLO). A Nova Gorica-i önkormányzat egy helyi civil kezdeményezés javaslatát...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:26 ]
A tartós hőség nemcsak az embereket, hanem a házi és a gazdátlan állatokat is komolyan megviseli. A kutyák és macskák jóval nehezebben adják le a fölösleges hőt, ezért a forró napokon különösen fontos a folyamatos ivóvízellátás, az árnyék, valamint az, hogy ne tegyük ki őket felesleges megterhelésnek – hívta fel a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 16:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó