Súlyosan ittas állapotban, korábban bevont jogosítvány nélkül vezetett 182 kilométeres óránkénti sebességgel egy húszéves fiatal Újbelgrádban, azon az útszakaszon, ahol 80 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. A rendőrség őrizetbe vette, ellene erőszakos vezetés miatt indul eljárás.
A rendőrség hétfő hajnalban, 2 óra körül állított meg Újbelgrádban egy húszéves sofőrt, aki Volkswagen Golf típusú autójával 182 kilométeres óránkénti sebességgel haladt az úton, ahol legfeljebb 80 kilométerrel lehet közlekedni.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a fiatal férfi 1,31 ezrelékes véralkoholszinttel ült volán mögé, ami súlyos alkoholos befolyásoltságnak számít. A rendőrök azt is megállapították, hogy jogosítvány nélkül vezetett, mivel vezetői engedélyét korábban hasonlók miatt már bevonták.
A sofőrt kizárták a forgalomból, majd a rendőrségi helyiségekbe kísérték. Ellene erőszakos vezetés, valamint több más súlyos közlekedési szabálysértés miatt tettek feljelentést.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




