Jogerősen 150 ezer dináros pénzbírságra ítélték Stevan Bakićot, Szabadka polgármesterét, mert nyilvánosan sértegette Aleksandar Čučkovićot, a Szabadkai Közgazdasági Kar dékánját. A Szabadkai Felsőbíróság elutasította a polgármester fellebbezését, és helybenhagyta a májusban meghozott elsőfokú ítéletet.
Az ügy Bakić két, 2024 decemberében, illetve 2025 januárjában tartott sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentései miatt indult. A polgármester egyebek mellett gazembernek nevezte Čučkovićot, és további sértő kifejezéseket használt vele szemben, közölte a Magločistač.
A védelem azzal érvelt, hogy a kijelentések politikai véleménynyilvánításnak tekinthetők. A Felsőbíróság ezt nem fogadta el. Indoklása szerint egy közéleti szereplőnek ugyan a szokásosnál több bírálatot kell eltűrnie, ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberi méltóságát sértő kijelentéseket is el kell fogadnia. A bíróság szerint Bakić szavai túllépték a politikai véleménynyilvánítás határát, és Čučković megsértésére, illetve megalázására irányultak.
A polgármesternek a 150 ezer dináros pénzbírság mellett az eljárás egyes költségeit is fizetnie kell. Čučković jogi képviselője közölte: a jogerős ítélet után külön polgári perben kártérítést is követelhetnek a dékán becsületének és jó hírnevének megsértése miatt.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

